A tetőtér beépítésének támogatása az otthonteremtési program legújabb eleme – jelentette be a családokért felelős miniszter.

Generációk együttélését is támogatják

Novák Katalin elmondta: január elsejétől a teljes CSOK-ot igénybe vehetik azok, akik ilyen módon többgenerációs otthont hoznak létre. A 10 millió forintos támogatást a három gyermeket nevelő vagy vállaló párok vehetik igénybe, két gyermek után 2,6 millió forint, egy gyermek vállalása vagy nevelése után 600 ezer forint jár. Példaként említette: amennyiben egy két gyermeket nevelő család vállal egy harmadikat, akkor a 10 millió forintos összeget veheti igénybe. Hangsúlyozta: ez az összeg nem kölcsön, nem hitel, hanem vissza nem térítendő támogatás.

Feltétel az önálló otthon

A feltételeket is ismertette. Önálló otthonnak kell létrejönni külön bejárattal. Minimum négyzetmétereket is meghatároztak: egy gyermek nevelése vagy vállalása esetén 40 négyzetméter, két gyermeknél 50, három vagy több gyermeknél 60 négyzetméter a minimális lakótér. Az is feltétel, hogy a földszinti és az emeleti lakásoknak más legyen a tulajdonosa.

A támogatáshoz igénybe lehet venni a maximum 15 millió forint kamattámogatott CSOK-kölcsönt is. Ez három gyermek vállalása vagy nevelése esetén azt jelenti, hogy a 10 millió forint támogatás mellé 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt kérhetnek a fiatalok. Ennek havi törlesztése 72 ezer forint. Két gyermek mellett 10 millió forint hitel igényelhető, ennek havi részlete 48 ezer forint. Megjegyezte: mindkettő kevesebb, mint egy lakás bérleti díja.

Miniszterként először nyújtott be törvényjavaslatokat

Ezzel összefügésben megjegyezte: az a cél, hogy Magyarországon mindenki saját tulajdonú otthonban élhessen. Ezért vezették be Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programját. Emlékeztetett: január elsejétől a CSOK-kal vásárolt használt vagy új lakáshoz teljes illetékmentességet biztosítanak. Az új építésű otthonok áfája 5 százalékra csökken; akik CSOK-kal vásárolnak ingatlant, ezt az 5 százalékot is visszakapják, a lakásfelújítás után pedig 50 százalékos visszatérítés jár majd. Bejelentette: miniszterként először, tegnap beterjesztette az Országgyűlés elé az áfa-csökkentésről és az illetékmentességről szóló törvényjavaslatot.