A nagy meleg különösen megviseli a kisgyermekek, az idősek és a krónikus betegek szervezetét, ezért fontos, hogy ilyenkor kiemelten figyeljünk rájuk. Fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő folyadékpótlásról, és vonuljunk be a hűvösebb szobákba.

Ne feledkezzünk meg házi kedvenceinkről sem, akiket szintén próbára tehet a hőség. Biztosítsunk számukra árnyékos helyet és ivóvizet.

Most pedig lássuk, mit mond a meteorológiai szolgálat mára: a veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint ma a nappali maximum hőmérséklet 33 és 37 fok között alakul. Este, késő este a Kisalföldön, Alpokalján, illetve általában az északnyugati, északi határvidéken zivatar is előfordulhat, viharos szél kíséretében. A legerősebb széllökések várhatóan meghaladhatják a 60-70 kilométer/órát.

(fotó: shutterstock)