– Egy világjárvány okozta bezártság kapcsán óhatatlanul is megemelkedik a segélyhívó vonalakra érkező hívások száma, mivel a felfokozott állapotban sokkal inkább kialakulhatnak konfliktusok. Ugyanakkor azt gondolom, a pandémia hatásai mellett annak is betudható a hívásszám növekedésünk, hogy egyre gyakrabban kommunikálunk ebben a kérdésben, s hívjuk föl a figyelmet arra, hogy van segítség, és a kapcsolati erőszak áldozatai éjjel nappal elérhetik a telefonos segítséget nyújtó szolgáltatásunkat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Boglacsik Tímea, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT) felügyelő Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) szakmai igazgatója arról, hogy egyre többen mernek segítséget kérni, ha kapcsolati erőszak áldozatává válnak.

A járvány alatt is támogatták az áldozatokat

A szakember elmondása szerint azt látni, hogy járvány következtében elrendelt lezárások miatt általános emelkedés van a számokban világszerte.

– Nem csak Európában, de Amerikában és Ázsiában is hasonló tendenciák figyelhetők meg a pandémia okozta bezártság miatt, amikor sokkal könnyebben eszkalálódnak a konfliktusos helyzetek – fejtette ki Boglacsik Tímea a számok 2020-as emelkedése kapcsán.

– Tavaly a megszokottnál is jobban, fokozottan ügyeltünk arra, hogy folyamatosan és kiszámíthatóan elérhető legyen az ellátórendszer. A krízisközpontokban és menedékházakban, illetve az emberkereskedelem áldozatait fogadó átmeneti szállásokon folyamatos volt az ellátás, nem fordulhatott olyan elő, hogy ha valakinek menekülnie kellett, ne találtunk volna neki olyan biztonságos helyet, ahol segítették volna őt az újrakezdéseben – fejtette ki a CSBO szakmai igazgatója arról, hogyan próbáltak segíteni a koronavírus-járvány okozta nehézségek közepette.

Tovább csökkent a látencia

– Az elmúlt 4-5 évben folyamatosan emelkedő tendenciáról beszélhetünk. Nagyságrendileg 9000-9500 hívást kaptunk ezekben az esztendőkben, és ehhez képest tavaly – a járvány évében – már 10500-nál is több hívás érkezett – ismertette a szakember, aki szerint a figyelemfelhívó kampányok, és az egyre többféle szolgáltatás miatt az idén még többen tárcsázzák majd a segélyvonalat. A CSBO szakmai igazgatója örömét fejezte ki, hogy tapasztalataik szerint egyre inkább felismerték a szakemberek is, ha hozzájuk irányítják az áldozatokat, akkor azok valóban olyan támogatásban részesülnek, ami hosszú távon segítheti őket.

– Összetett kérdésnek tekintem a tavalyi körülbelül 16 százalékos emelkedést a fogadott hívások számában. Egyrészt egy ilyen járványhelyzetben nyilván többen kérnek tőlünk segítséget, de nem fordulnának hozzánk, ha nem lenne meg az az évek óta felépített alapvető bizalom a szolgáltatás iránt, ami az előző évek eredményeinek kommunikálásának is köszönhető – hangsúlyozta Boglacsik Tímea.

Kapcsolj egyből!

A szakember azt is kiemelte, hogy nem tavaly kezdődött el a téma megjelenítése hazánkban, hiszen már 2017-ben elindult a Kapcsolj egyből! elnevezésű program, illetve bevezettek olyan új szolgáltatásokat, amelyek egy-egy kritikus pillanatban nagyon fontosak lehetnek.

– Jogász kollégákkal dolgozunk együtt az olyan esetekben, amelyek meghaladják a telefonos munkatársaink kompetenciáját. Tavaly megindult a chatszolgáltatásunk is. Már ebben a formában is fogadjuk az áldozatok, illetve az őket segíteni kívánók üzeneteit azokra az esetekre is gondolva, amikor nem lehet telefonálni, vagy az áldozat még nem merne szóban beszélni a problémájáról. Amikor valakit esetleg fogva tartanak, ez a chat funkció akár életet is menthet – hívta fel rá a figyelmet Boglacsik Tímea.

Amennyiben Ön vagy valaki a környezetéből segítségre szorul, kérjük, ne habozzon! Hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot: 06-80/20-55-20. A szám a nap 24 órájában, ingyenesen, anonim hívható.