Az áprilisban készített, 1000 fős reprezentatív kutatás szerint a magyarok elsősorban a családjukra számítanak ebben az időszakban, a megkérdezettek többsége higgadtan éli meg a járványhelyzetet, és betartja a járványügyi intézkedéseket. Nagy nehézségekről a megkérdezettek kevesebb mint 20 százaléka számolt be, leginkább a munkahelyi bizonytalanságoktól és a megbetegedés lehetőségétől tartanak.

A családtagokra támaszkodnak

A jelenlegi helyzetben a válaszadók 80 százaléka házastársára, párjára vagy gyermekére támaszkodhat. A járványügyi veszélyhelyzet megerősítette a családtagok közötti kapcsolatokat, a megkérdezettek negyede (24 százalék) azok javulásáról számolt be, 71 százaléknál nincs változás, és csak 4 százalék érzi úgy, hogy romlottak a családi kapcsolatai a veszélyhelyzet óta. Az emberek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy most több időt tud fordítani családtagjaira.

Feszültség és higgadtság

A felmérésből az is kiderül, hogy a veszélyhelyzetben a válaszadók alig negyede (24 százalék) érzi feszültebbnek magát, az emberek 47 százaléka inkább nyugodtan, higgadtan éli meg a jelenlegi helyzetet. A férfiak és a fiatalok általában nyugodtabbak: a férfiak 51 százaléka, míg a nők 44 százaléka, emellett a 30 év alattiak 56 százaléka, míg a negyveneseknek mindössze 36 százaléka tekinti magát inkább nyugodtnak, mint feszültnek.

A többség ismeri és betartja a koronavírus elleni védekezés szabályait. A döntő többség (94 százalék) azt állítja, hogy teljes mértékben betartja a vásárlási, kereskedelmi korlátozásokat és a kijárási korlátozást. Az emberek többsége felelősen és tudatosan védekezik a vírus ellen, 85 százalékuk a szokásosnál gyakrabban mos kezet, 55 százalékuk pedig rendszeresen hord maszkot és gumikesztyűt is.

A munkahely miatt aggódnak a legtöbben

Általában legkevésbé az élelmiszer beszerzése, valamint a hivatali ügyek intézése okoz problémát, leginkább viszont a munkahelyi bizonytalanság és a pénz előteremtése miatt aggódnak. A járványhelyzet miatt a legtöbben, azonos mértékben attól tartanak, hogy valaki megbetegszik a családban (43 százalék) vagy elveszíti a munkáját (42 százalék).