Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése kifejezésből származik.

Az ünnep eredete

Az epifánia ünnepe először a 3. század végén jelent meg keleten, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án. Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep magyar elnevezése.

Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő gyerekek felvonulása, dramatikus játéka. A szereplők díszes papírsüveget viseltek, és legfőbb kellékük a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe.

Szenteltvíz és házszentelés

Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, minden betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon.

A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.

Vízkeresztkor elkezdődik a farsang időszaka, amely a nagyböjt kezdetével fog lezárulni. Mint mondta, ebben az esztendőben február 25-én lesz húshagyó kedd és hamvazószerdán kezdődik el a nagyböjt, így viszonylag hosszú farsangi időszakra számíthatunk - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 hétfői műsorában.

(fotó: Shutterstock)