Az énekelni, táncolni és játszani tudó fiatalok három korosztályban indulhatnak a versenyen: 6-12 évesek, 13-18 évesek és 19-26 évesek kategóriájában. Minden jelentkezőnek rendelkeznie kell a három szakmai követelmény (ének, tánc, színjátszás) közül legalább kettővel, és mellette egyéb előadóművészi képességüket is megmutathatják, például hangszeres tudás, akrobatika, bűvészet, stb.

A verseny többfordulós, így a versenyzőknek rendelkezniük kell 4-4 műsorszámból álló repertoárral, amelyek hossza egyenként maximum 3 perc lehet.

A versenyzők a Madách Színház szakmai zsűrije előtt mutatják meg tudásukat. A döntőbe 15 produkciót juttat be a zsűri, egy produkcióra pedig a közönség szavazhat a Musical KiMitTud honlapján. Így a Madách Színház Nagyszínpadán 15+1 fiatal versenyezhet 2020. május 23-án a végső győzelemért. A fődíj minden korcsoportban 1-1 millió forint, amelyet a nyertesek tanulmányaikra fordíthatnak.

Jelentkezni 2019. december 6-ig lehet a Madách Színház weboldalán található űrlap kitöltésével és a jelentkező produkcióját bemutató maximum két, egyenként maximum 3 perces videó feltöltésével. Kérdéseket a musical_kimittud@madachszinhaz.hu e-mail címen várunk.

(fotó: Shutterstock)