Elkészült Magyarország új zajtérképe, így a nagyvárosoké, köztük Budapesté is online elérhető. A zajtérképek azon túl, hogy tájékoztatnak a lakóterületükön észlelhető zajterhelés mértékéről, a szakembereknek segítenek a megoldási stratégiák kidolgozásában.

– A zajtérkép arról ad tájékoztatást, hogy mely területeken van szükség mielőbb zajvédelemre – közölte a készítő Vibrocomp Kft. ügyvezetője, Bite Pálné Pálffy Mária környezetvédelmi szakmérnök. Az új térképek segítségével kiderült, hogy sok területen a korábbihoz képest csökkent a zaj mértéke, ám számos helyen nőtt is.

– Budapesten a közúti közlekedés által okozott zajterhelés nőtt, azonban örvendetes tény az, hogy a vasút által okozott zajterhelés jelentős mértékben csökkent – jegyezte meg Berndt Mihály, a Herman Ottó Intézet zajszakértője.

– A zajárnyékoló falak nagymértékben csökkentik a zajt, de ennek is van felső határa, körülbelül 12-13 decibel – mondta Bite Pálné Pálffy Mária. További lehetőség – folytatta –, hogy az út mellett épült házakat megfelelő hanggátlással rendelkező ablakokkal kell ellátni. Megjegyezte: az autópályákat manapság egyre messzebb építik a lakóterülettől, az utóbbi tervekben már olyan pályák szerepelnek, amiben szinte nincs is szükség zajvédő falra.

– Nappal a 65 decibel, éjszaka az 55 decibel feletti zajterhelés már káros az egészségre. A fővárosban a fő forgalmi utakon a zajterhelés körülbelül 70–75 decibel, az éjszakai időszakban pedig körülbelül 45 decibel körüli értéket mérhetnek a csendes helyeken – magyarázta Berndt Mihály.

Budapesten számos intézkedés történt azzal a céllal, hogy csökkenjen a város zajterhelése. Ezt szolgálja például az is, hogy szinte az össze villamossín zajszigetelést kapott, a megoldás tehát elsősorban a tudatos város- és közlekedéstervezésben rejlik - számolt be a hirado.hu.