A levegőszennyezettség minden tíz halálozásból egyben közrejátszott 2017-ben, ezzel több halálesetet idézett elő, mint a malária és a közúti balesetek, annyit, amennyit a dohányzás is okoz

- ismertette a világ levegőjének állapotáról szerdán kiadott 2019-es State of Global Air (SOGA) jelentés.


Ázsia déli részén a mai gyermekek várható életkora 30 hónappal lesz rövidebb, a szubszaharai afrikai térségben pedig 24 hónappal a közlekedés és ipar okozta külső és a lakóhelyen belüli - főként tűzön történő főzés okozta - légszennyezettség miatt.


Ázsia keleti részén a mai gyermekek későbbi életét 23 hónappal rövidíti meg a szennyezett levegő. A fejlett világban ugyanakkor a levegőszennyezettség átlag öt hónappal csökkenti a mai gyermekek életkilátásait.


Bár a kisgyermekek különös veszélynek vannak kitéve a levegőszennyezettség miatt, mivel az károsan hathat a tüdejük fejlődésére, ami később egész életükben elkísérheti őket, de a felnőttek számára is komoly kockázatot jelent a rossz levegő:


a légszennyezettség okozta minden tíz halálozásból kilenc az 50 fölötti korosztályt érinti. A következő években az elöregedő népesség miatt a világ egyes részein a légszennyezettség okozta halálozások száma tovább is nőhet - idézte Robert O'Keefét, a jelentést készítő Egészségügyi Hatások Intézetének elnökhelyettesét a The Guardian.


A levegőszennyezettség globálisan a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) okozta halálozások 41 százalékáért felelős, a 2-es típusú diabétesz okozta halálozások 20 százalékában játszik szerepet, a tüdőrák okozta halálozás 19 százaléka következik be miatta, 16 százalékban az iszkémiás szívbetegségben szenvedőknél, 11 százalékban pedig a sztrókos esetekben okoz halált - ismertette a jelentés.


Ugyanakkor annak is vannak jelei, hogy a kormányok által tett lépések hatékonyak lehetnek, erre a fejlett világban vannak jó példák: Kína 2013-ban állított fel egy akciótervet a levegőminőség javítására, és az elmúlt évek után ennek kezd eredménye lenni.