Áder János azt mondta: az ösztöndíjasok eddigi teljesítményük, kimagasló eredményeik alapján nyerték el a lehetőséget, hogy a következő időszakban a világ neves felsőoktatási intézményeiben tanulhassanak.

- Az ösztöndíjasok olyan kíváncsisággal, szorgalommal, tehetséggel és megismerési vággyal rendelkeznek, amellyel egy ilyen útra érdemes elindulni - mondta, hozzátéve: a következő hónapokban közelről tanulmányozhatják mindazt, ami a legjobban érdekli őket.

Kiemelte: ehhez a szellemi önerőhöz a közösség a szurkolás mellett az anyagi biztonságot teheti hozzá. "Az álmok megvalósításáért szövetkezik most egyén és közösség" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Beszélt arról is: a történelmi elődök, akik az ösztöndíjasokhoz hasonlóan tanulni mentek külföldre, munkájuk végeztével sosem csak a diplomájukkal tértek vissza, hanem azzal a késztetéssel is, hogy segítsenek azzal, amit láttak, és hallottak. Áder János azt mondta: bízik benne, hogy amikor az ösztöndíjasok visszajönnek Magyarországra, nekik is lesz mit mesélniük, mondaniuk, tanítaniuk.

Az ösztöndíjasokat 2-22 millió forint közötti összeggel segítik

Novák Katalin tudatta: idén 47 tehetséges fiatal kezdheti meg tanulmányait a világ legjobb külföldi egyetemein a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal, amelynek célja, hogy a tehetségek anyagi helyzettől függetlenül is lehetőséget kaphassanak.

A 47 fiatalnak félmilliárdos támogatást ad a kormány, egy ösztöndíjast 2-22 millió forint közötti összeggel segítenek - ismertette, hozzátéve: idén tíz tehetséges fiatal a Mathias Corvinus Collegiumtól kapja a támogatást.

Elmondta: az ösztöndíjasok közül 34-en idén kezdik meg tanulmányaikat, 13-an pedig már eddig is külföldön tanultak az ösztöndíjjal. A legtöbben természettudományi és műszaki szakokra jelentkeztek, a nyertesek olyan egyetemeken tanulnak majd, mint a University of Cambridge, a Massachusetts Institute of Technology vagy a University of Oxford - tette hozzá.

Novák Katalin beszélt arról is: Magyarországon kiemelkedően tehetséges fiatalok is élnek, őket kormányzati eszközökkel is szeretnék támogatni. Ezt a célt szolgálja a Nemzeti Tehetség Program, amely évente 300-350 ezer fiatalnak nyújt segítséget tehetsége kibontakoztatásához - mondta.

Hozzáfűzte: a tehetségek támogatása befektetés a jövőbe, és az ösztöndíjasok a külföldi tanulmányaik folytatása mellett jó hírét is viszik Magyarországnak.

(fotó: Bruzák Noémi/MTI)