1. Samponok, tusfürdők és folyékony szappanok

Ezek a szépségápolási termékek gyakran olyan szintetikus anyagokkal vannak tele, mint például a szulfátok. Az összetevők között SLS és SLES néven szereplő kemikáliák erős tisztító, habzást elősegítő anyagok, amelyek irritációt válthatnak ki a bőrön, a nyálkahártyán és a szemben nemcsak nálunk embereknél, hanem a lefolyóba, majd a természetes vizekbe kerülve az ottani élőlényeknél is. A szulfátok mellékterméke ráadásul egy 1,4-Dioxane nevű anyag, amit hivatalosan is rákkeltő anyagként tartanak nyilván.

2. Műszálas ruhák

Azzal biztosan sokunk tisztában van, hogy a kidobott ruhák is óriási mértékű szennyezést jelentenek a bolygónkra nézve, ellenben azt, hogy a szennyesünk kimosásával is ártunk, már valószínűleg kevesebben tudják. A szintetikus anyagok (pl. poliészter) mosás közben ugyanis rengeteg mikroműanyagot engednek ki magukból, melyeket a természetes élővizekbe jutva a halak előszeretettel elfogyasztanak. Mi pedig a halakat. Ez a körforgás pedig, mint látjuk, nem a legelőnyösebb. Amellett, hogy külföldön már elérhető egy speciális mosózsák, ami megakadályozza a műanyag részecskék kijutását, egyelőre annyit tehetünk, hogy igyekszünk természetes anyagból (pl. organikus pamutból) készült ruhákat vásárolni.

3. Szemcsés fogkrémek

Nem, nemcsak az arc- és testradírok tartalmaznak apró kis gyöngyöket, hanem bizony a fogkrémek is. A baj ezekkel, hogy nem bomlanak le, hanem megállás nélkül halmozódnak a folyókban, tavakban, tengerekben, a vízi élőlények pedig élelemnek nézik őket (vagy ha nem, akkor is, mivel olyan picik, hogy a gyomrukba kerülnek). A tudósok már a világon mindenhol találtak mikroműanyagot, a levegőben, a talajban, az óceáni állatokban, a sörben, a cukorban, sőt, nemrégiben emberi székletmintában is. Becsléseik szerint a felnőttek évente átlagosan 50 ezer, a gyermekek pedig 40 ezer mikrorészecskét nyelnek le. Ezeknek az egészségre gyakorolt hatása egyelőre ismeretlen, de vélhetően káros anyagok szabadulnak fel belőlük.

4. Eldobható borotvák

Belegondoltunk már, hogy hány darab néhányszor használatos borotvát dobunk a szemétbe egy év alatt? Ezek a műanyag nyelű szőrtelenítésre használt eszközök tonnaszámra kerülnek ki a szeméttelepekre, ahol sokszáz év alatt bomlanak le, ha egyáltalán lebomlanak valaha. Ha ilyesmit használunk, váltsunk inkább epilátorra, cukorgyantára, vagy ruházzunk be egy hagyományos biztonsági borotvára, aminek csak a pengéjét kell időnként cserélni.

5. Pelenka

Egy eldobható pelenkának a lebomlási ideje nagyjából 550 év. Egy gyermek élete során 5000 darab pelenkát használ el. Megdöbbentő adatok, igaz? Pedig ma már tényleg mindre van környezetkímélőbb alternatíva; eldobható pelenka helyett beszerezhetünk mosható pelenkát.

(fotó: Shutterstock)