Most is gombóc van a torkomban, elcsuklott hanggal mondtam Sanyinak, hogy nem is tudom, mit csinálnék, ha Sankó vagy Maja így fogadna iskola után. Szülőként a gondolattól is gyomorgörcsöt kapunk, hogy az óvodában vagy az iskolában kiszemelt áldozata lehet egy bántalmazó személyiségű társának a gyermekünk. Számomra a legnagyobb döbbenet, hogy ovis és iskoláskorú gyerekek milyen gonoszak és agresszívek tudnak lenni társaikkal. Úgy vélem, a gyermeki erőszak egy elhárító viselkedés lehet a fenyegetettség ellen. Hiányzó családi melegség, elhanyagolás, rossz példa, szóbeli erőszak, és nem utolsó sorban a mértéktelen kütyüzés, médiafogyasztás is bűnös lehet az egészért.

„Ovis és iskoláskorú gyerekek milyen gonoszak és agresszívek tudnak lenni társaikkal.”

Nőként eszembe jutottak diákéveim nehéz időszakai. Általános iskolában és a szakközépben is kipécéztek maguknak bántalmazó személyiségű gyerekek. Alsóban rettentően vékony kislány voltam, ráadásul még szemüveges is, ami tökéletes fogás volt azoknak, akik a gyengébbekben láttak hatalomgyakorlási vágyat. Egy ilyen pici testbe beleszületni kihívás. Sokszor tudtam volna sírni ezért, de próbáltam kitörni a gyengének látszó testből, erőt vettem, és mindig kiálltam magamért. Személyiségemnek hála ettől lettem ilyen határozott felnőtt. Nem hiszek az erőszakban, azzal semmit nem lehet megoldani. Azt gondolom, az a „buták” eszköze.

Szakközépiskolában egy nagyon frusztrált személyiségű lány próbálta megkeseríteni az ott töltött hónapjaimat. Állandóan nyomást gyakorolt rám, volt, hogy veréssel fenyegetett, és arra is volt példa, hogy felnőtt férfi bátyjával próbált elnyomni engem. De arra nem is emlékszem, hogy mi válthatta ki belőle ezt a viselkedést. Simulékony, alkalmazkodó személyiség vagyok, mégis vannak emberek, akiket már a jelenlétem is irritál.

„Rajtunk, szülőkön múlik minden. A jövő generációját neveljük, akik, ha megtanítjuk nekik, akkor figyelni és vigyázni fognak egymásra.”

Hiába teltek el évtizedek, minden bántalmazó pillanat az agyamba égett. Ebből táplálkozom és kihúzom magam, mert ezáltal tudom megtanítani a gyerekeimnek, hogy nem bánthatnak és csúfolhatnak senkit, aki más, mint a többi, vagy nekik nem tetszik bennük valami. Sőt, ha úgy látják, hogy valamelyik társukat bántják, zokszó nélkül védjék meg őket, és mondják el a bántalmazóknak, hogy ez nagyon csúnya dolog.

Sankóból sokszor nagyon nehéz információt kihúzni az oviban töltött óráiról. Pár napja viszont mondta, hogy kinevették a haját, mert kicsit hosszabb és elaludta. Annyira sajnáltam. Lesújtott a gondolat, hogy még csak 5 évesek, de már így viselkednek egymással a gyerekek.

Rajtunk, szülőkön múlik minden. A jövő generációját neveljük, akik, ha megtanítjuk nekik, akkor figyelni és vigyázni fognak egymásra. Ezek a problémák nagyon sok figyelemmel, türelemmel, megértéssel és kommunikációval orvosolhatók, ha megfelelő példát mutatunk a gyermekünk számára. Mikor Sankó született, azt mondta a csecsemős nővér a kórházban: „anyuka, a kisfia egy fehér lap, és erre a lapra az kerül rá, amit maguk rárajzolnak”.