A Magyar Nemzet által ismertetett kutatás szerint, az iskolai szünidő tíz hete alatt a nagyszülőkre több mint két hét, az ottalvós táborokra egy hét, a napközis táborokra pedig egy-két hét jut a legtöbb magyar családnál.

A férfiak és a nők más arányban veszik ki a nyári szabadságukat – állapították meg a kutatás készítői. Kiderült, hogy az összes válaszadó 43 százaléka 11-15 napot tölt pihenéssel nyáron, ám míg a munkahelytől több mint háromhétnyi távollétet a nők 45, addig a férfiak csupán 30 százaléka engedélyez magának. Minden tizedik férfi viszont egyáltalán nem vesz ki szabadságot ezekben a hónapokban, a nőknél ez nem jellemző.

A nyári táborok óriási segítséget jelentenek a szülőknek, akiknek némely különösen felkapott rendezvény esetében mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A legtipikusabb, hogy legalább két hétre fizetik be a gyerekeket a szülők napközis táborba, amelyek közül a legnépszerűbbek idén a rajztábor, a kézműves konyhatábor vagy a lovastábor.

A felmérésből kiderül az is, hogy a családi nyaralás általában csupán egy hétig tart, bár a megkérdezettek 15 százaléka két hetet is megengedhet magának a családdal, sőt nyolc százalékuk három hetet tölt együtt a szeretteivel. Sokan vannak olyanok is, akik csak 1-1 napot nyaralnak együtt, és hosszabb időre nem utaznak el.

A Központi Statisztikai Hivatal is közzétett nemrégiben egy elemzést. Eszerint folyamatosan nő az utazásokra szánt idő és a ráfordított összeg is hazánkban, ­köszönhetően annak, hogy javult a lakosság általános jövedelmi helyzete. Tavaly az előző évhez képest 12 százalékkal nőtt a magyarok külföldi nyaralásainak száma, míg belföldön inkább a szálláshelyeken való tartózkodás ideje lett feltűnően hosszabb.

A többnapos utazások legkedveltebb célpontjai a szomszédos országok, valamint Németország, Csehország, Olaszország és Görögország voltak az előző évben, a legtöbbet felkeresett úti célok listája vélhetően az idén is hasonlóképpen alakul.