Ez azt jelenti, hogy a gyereknek tartósan semmi nem tud örömet okozni, csak pillanatnyilag, ezért állandóan elégedetlen, felnőttként pedig birtoklási vágy jellemzi majd – fejtette ki a szakember.

A birtoklási vágy már gyermekkorban is megjelenik, amikor a gyermek azért szeretne valamit megkapni, hogy az iskolában a társainak eldicsekedhessen vele – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a drága ajándékokkal sokan az együtt töltött idő hiányát próbálják pótolni, pedig azt nem lehet. Érdemes olyan ajándékot venni, amellyel közösen lehet a játszani, és ami ezáltal tartós örömet okoz – javasolta a pszichológus.

(fotó: Shutterstock)