Csatlakozva a Magyar Kultúra Napjához, január 21-én tartották a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programév hivatalos megnyitóját. Ön annak idején a pályázat egyik nagykövete volt. Hogyan jött a kapcsolat a királynék városával?

– Huszonöt évig éltem Veszprém környékén, Bakonykútiban, az egyetlen Fejér megyei bakonyi faluban. Húsz kilométerre laktunk a várostól, így Veszprém elég hangsúlyosan volt jelen az életünkben, és mindig is közel állt hozzám. Van egy különleges hangulata, kisugárzása a városnak, és az ott élők érezhetően fogékonyak a kultúrára. Amikor megismerkedtem a VeszprémFest ügyvezető igazgatójával, rögtön felkért, hogy lépjek fel a fesztiválon, és onnantól kezdve hosszú éveken keresztül mindig aktív részese voltam a méltán népszerű zenei rendezvénynek. Emellett más programok kapcsán is nagyon komoly szerepet vállaltam a város kulturális életében. Ráadásul a férjem korábban vitorlásversenyzőként magas szinten űzte ezt a sportágat, ennélfogva a Balaton is fontos szerepet játszott az életünkben. Elsősorban az említett kötődések miatt kérdezték meg, hogy elvállalom-e ezt a megbízatást.

Ha jól sejtem, nem sokat dilemmázott azon, hogy igent mondjon-e a felkérésre...

– Valóban nem. Egyrészt ízig-vérig vidéki nő vagyok, és a vidék erősödése, erősítése, fejlesztése, főleg kulturálisan, régóta a szívügyem. Hiszek abban, hogy a helyi közösségekben óriási erő rejlik. Amennyire régen egyértelműen főváros-központú volt az ország, tehát a komolyabb kulturális eseményeket, rendezvényeket szinte mindig Budapesten tartották, mostanra ez a helyzet sokat változott. Ha csak Veszprémet és a környékét, a Bakony-Balaton régiót nézem, az előző években számos fesztivál nőtte ki magát, kisebbek, nagyobbak, mindenféle műfajban, úgyhogy kulturálisan egy igazán pezsgő vidék lett ez a környék. Ennek azért is örülök nagyon, mert mindez azt is jelzi, hogy az emberek fogékonyak a minőségi programokra. Ezek számomra kimondottan pozitív fejlemények, olyannyira, hogy az én egyik misszióm is az, hogy az én kis régiómban, vagy mikrokörnyezetemben erősítsem, fejlesszem ezt az irányt. Hiszek a mikroközösségek feltámadásában, illetve erősödésében és összetartásában. Boldogan vállaltam a nagyköveti feladatot, már csak azért is, mert kiváló ötletnek tartom, hogy ebben a nagyszabású programban Veszprémhez kapcsolódik a Balaton régió, az ország egyik legvarázslatosabb része.  

Ha már a kulturális pezsgést említette, Ön művészként és anyaként mit gondol, mikor és hogyan érdemes, illetve lehet jól átadni a gyerekeknek a kultúra szeretetét?

– Azt gondolom, hogy bármikor, mert a gyerekek rendkívül nyitottak. Bármerre járok az országban, örömmel látom, hogy a kulturális programok felelősei nagyon figyelnek arra, hogy kifejezetten családi eseményeket szervezzenek, például úgy, hogy a gyerekeknek szóló előadáson, koncerten a szülők is részt vegyenek, vagy éppen fordítva. Tapasztalatom szerint a kisebb közösségekben, de a nagyobb fővárosi rendezvényeknél is törekednek arra, hogy a gyerekeket, fiatalokat is megszólítsák, nekik szóló programokat szervezzenek, például matinéelőadásokat tűzzenek műsorra. Ha csak a Magyar Állami Operaházat nézem: tavaly novemberben én is közreműködtem egy „rávezető”, interaktív operaismertető programban az Eiffel Műhelyházában, mielőtt az Operaházban bemutatták a Lammermoori Lucia című operát. Bevallom, kicsit szkeptikus is voltam a ráhangolás sikerét illetően, és kérdeztem is a 10-15 éveseknek szánt, az operákat és baletteket szórakoztató módon bemutató O/ENCIA című sorozat vezetőjét, hogyan fogják a 10 év körüli gyerekek befogadni Donizetti tragikus operáját. Mert mondjuk, ha a Don Pasquale-ról vagy bármelyik másik vígoperáról lenne szó, az hamarabb közelebb kerülhet a gyerekekhez, de azt nem tudtam elképelni, hogy ez a tragikus szerelmi történet mit tud mondani ennek a korosztálynak, miként tud eljutni hozzájuk, amellett, hogy a zenéje csodálatos.  

Van egy olyan érzésem, hogy a kezdeti kételyei hamar eloszlottak…

– Elképesztő volt látni, hogyan lehet rávezetni a gyerekeket arra, hogy értőn figyeljenek a zenére, és megmutatni nekik, hogy a zene szavak nélkül is mennyi mindent – örömöt, bánatot, csalódottságot, dühöt – kifejezhet. Úgyhogy ötletekben, kezdeményezésekben nincs hiány. Azt látom, hogy fantasztikusabbnál fantasztikusabb kulturális programokból választhatnak a családok, a gyerekek: a kínálat valóban bőséges. Egyébként egy felelős pedagógus is sokat tehet azért, hogy felkeltse a diákok érdeklődését. Jelenleg a Velencei-tó közelében, a Velencei-dombságban élünk, a kislányom egy községi iskolában tanul, Sukorón, és az osztályával sokat járnak színházba. Vagy, ha nem ők mennek, akkor meghívnak színielőadásokat az iskolába. Szerencsés eseteben a pedagógusok is odafigyelnek arra, hogy közelebb hozzák, megszerettessék a kultúrát a gyerekekkel. Mindazonáltal azt gondolom, ha valaki már a várandóssága alatt sok zenét hallgat és így hangolja a születendő gyermekét a klasszikus zenére, a kultúrára, az is nagyon klassz dolog, de ha valaki csak jóval később kezdi ezt el, azzal sincsen baj. Ebben a dologban igazából nincs késő vagy korán…  

Az Ön hétéves kislánya ilyen szempontból különleges helyzetben van, hiszen az operaénekes anyukája révén Bíborkát pici korától körülveszi a zene. Ő szeret énekelni?

– Gyakran énekelget, de semmit nem erőltetek neki. Illetve, számomra egyvalami különösen fontos, abban viszont nem ismerek pardont: a sportolás. Nem kell, hogy a lányom versenyszerűen sportoljon, de bármi is lesz a szakmája, a hivatása, bármivel is foglalkozik majd az életében, ahhoz, hogy az idegrendszere, a teste és a lelke is egészséges legyen, hogy fizikailag és mentálisan is fitt maradjon, ahhoz elengedhetetlen, hogy egészséges mértékben sportoljon, már kisgyerekkorától kezdve. Hála istennek, Bibi mozgékony kislány, jelenleg olyan, az atlétikára „rávezető” edzésre jár, ahol a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg a sportág alapjaival, és nagyon szereti.

A zene pedig, egy ilyen anyukával a „háznál”, nyilván az ő életének is szerves része.

– Valóban, a zenét állandóan hallja, az mondhatni “kéznél van”. A kislányom egy ideig hangszeren is játszott, hárfázott, kimondottan tetszett is neki, de ahhoz, hogy azt komolyabban tanulja, Budapestre kellene járnunk, és nem akarom, hogy állandóan úton legyünk. A zongora nagyon érdekli, de úgy vagyok vele, ha csak 9 éves korában iratom be a zeneiskolába, az még nem késő. Amíg nem mondja magától, hogy szeretne zongorázni tanulni, addig ezt sem akarom erőltetni. A zene így is, úgy is folyamatosan körülveszi, és nálunk igazán széles és színes a repertoár, főleg, amikor otthon gyakorlok. Úgyhogy Bibi klasszikus zenei műveltsége biztos, hogy már most erősebb az átlagosnál. Ettől függetlenül őt most leginkább a Valmar érdekli, Marics Peti és Valkusz Milán együttese. Imádja a dalaikat, olyannyira, hogy még egy koncertjükre is „elvitt”…