Pénteken tartják a legtöbb gimnáziumban és szakgimnáziumban a ballagási ünnepséget, de van olyan intézmény, ahol szombaton búcsúznak a végzősök. Hétfőtől pedig jön a véghajrá és az izgulás: kezdetét veszi az érettségi a magyar írásbeli vizsgával.


Egyedi módon ballagtak egy debreceni középiskola diákjai. A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumának végzősei idén második alkalommal búcsúztak traktorokkal. Mintegy százötven diák gördült be énekelve lufikkal és girlandokkal díszített traktorokon és pótkocsikon az egyetemi campusra.

A 10000 Lóerő Klub szervezésében idén is a középiskolából a Debreceni Egyetem nagyerdei főépülete mellett elhaladva az Agrártudományi campusra vonultak, ahol Dr. Komlósi István dékán és Filep Miklós intézményvezető búcsúztatta őket.

Nagylelkűségükkel tűnnek ki a ballagók közül huszonhét középiskola végzősei, ők ugyanis virágok helyett fogyatékossággal élő fiataloknak gyűjtenek adományokat. A diákok – csatlakozva a KézenFogva Ballagunk akcióhoz – arra kérik családtagjaikat és barátaikat, hogy a nekik szánt egy-egy virágszál vagy csokor árát jótékony célra fordítsák. Tavaly hárommillió forint gyűlt így össze, amiből egy egész osztálynyi fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiatalnak tudott megfelelő munkahelyet találni a kezdeményezést elindító alapítvány.