Az államtitkár a pénteki Facebook-bejegyzésében a mintegy félmillió gyermeket nevelő, háromszázezer egyszülős család segítését meghatározó kormányzati-önkormányzati cselekvés alapelvei között említette, hogy az egyszülős családokban felnövő gyermekek ugyanolyan eséllyel induljanak az életben, mint azok a gyerekek, akik két szülővel élnek.

Emellett fontosnak nevezte, hogy az állam külön segítse a gyermeküket egyedül nevelő munkavállalókat - idézte az államtitkárt a Magyar Nemzet. Hozzátette: nem tartják helyesnek olyan valótlan és bántó kifejezéseket használni, mint például a „csonka család”.

Fürjes Balázs a már létező programok, elképzelések és kezdeményezések között említette, hogy döntöttek az árvaellátás több mint a duplájára emeléséről, benyújtottak egy törvényjavaslatot, amely egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a tartásdíj behajtását, és emelkedik a törvényileg garantált összeg is. A kormánypárti politikus arról is egyeztetett az Egyedülálló Szülők Klubjával és Novák Katalinnal, hogy az Üllői úti egyszülős segítő központ mellett Budán is létrehoznának egyet.