Kecskés István, a DUE Médiahálózat elnöke elmondta: az április 28-ig a www.nagydiaktesztek.hu oldalon kitölthető teszttel a 14-22 éves korosztályt célozzák meg két korcsoportban – 14-18, illetve 18-22 éves kor között – húsz-húsz kérdéssel. Hozzátette: a döntőket május 21-én az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon tartják, a legjobbak görögországi utat és okostelefonokat nyerhetnek.

Kecskés István szerint azért fontos foglalkozni az online zaklatásokkal, mert a fiatalok az interneten élik életük jelentős részét.

Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója az internetes bűnözés egyik "legdivatosabb" területének nevezte az online zaklatást. Hangsúlyozta: a teszt elsődleges célja a prevenció, de információkat is szerezhetnek a kitöltők.

Hozzátette: az online zaklatások napvilágra kerülésében fontos a szülő-gyerek közti bizalmi viszony, a sértő, bántó vagy fenyegető anyagok dokumentálása és az, hogy tegyék meg a feljelentést. A rendőrségnek van ilyen ügyekkel foglalkozó speciális egysége, akik jó arányban derítik fel ezeket az eseteket – mondta.

(fotó: Shutterstock)