A Vakok Állami Intézete állami fenntartású intézményként különösen fontosnak tartja a családbarát szemlélet kialakítását, fenntartását.

A pályázattal megvalósulhatnak azok a programok, melyeket kifejezetten az intézetben dolgozó munkatársak és családjaik igényeire reagálva alakítottak ki. 

A Vakok Állami Intézete kiemelte: fontos előrelépés ez, hiszen a bentlakásos – éjjel-nappal – ellátást nyújtó intézmény vezetői felismerték azt, hogy nem csak a klasszikus értelemben vett elismeréssel lehet és kell támogatni, motiválni a szakembereket, hanem olyan szolgáltatások elérhetőségének biztosításával is, amelyek hozzájárulhatnak a testi-lelki feltöltődés és egészség megtartásához.

Az intézet tervei között szerepel többek között az egyes szakmacsoportok szupervíziójának biztosítása, a munkatársak részére szakorvosok általi szűrővizsgálatok közvetlen elérése, gyermektáborok tartása, illetve a munkavállalók gyermekei egyéni fejlesztéséhez történő hozzájárulás is.

Az intézmény célja, hogy a megvalósított intézkedések hosszú távon elérhetők legyenek kollégáik számára, ezzel is megbecsülve kitartó és felelősségteljes munkájukat - közölte a Vakok Állami Intézete.