„Minden heg mögött egy emberi történet van” – ezzel a mottóval jött létre egy online kiállítás és mellette egy szemléletformáló könyv, császáros történetekkel. A császármetszéssel kapcsolatos informálódás és közbeszéd nemzetközi hónapjában elindult Hegmesék kampány célja, hogy a császármetszéssel végződő szülések minél kisebb arányban maradjanak meg traumatikus élményként az anyák számára, és hogy merjünk beszélni a témát övező tabuk ledöntésével a hasi szülések valóságáról.

– Magyarországon 100 szülésből 41 végződik császárral, szemben az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával. A WHO 10-15 százalékban maximalizálja a szükséges császárok arányát, illetve úgy ítéli meg, hogy ez az arány elegendő ahhoz, hogy megelőzzünk a leggyakoribb károsodásokat, szövődményeket a műtét hiányában. Ehhez képest nálunk háromszoros az arány – mondja Kiss Verus, a projekt kreatív vezetője.



Az anyák „meséi”, és a „császárvonalasok” beszámolói alapján kialakult arról egy kép, hogy miért kerülnek ennyien ebbe a helyzetbe?

– A legtöbbször ma Magyarországon előzetes császár miatt lesznek újra császárosok az anyák. Pedig a jelenleg is érvényben lévő családbarát szülészeti eljárási ajánlása szerint, császáros előzmény alapján először a természetes szülésben kellene az anyát támogatni. Ez itthon nem mindenütt valósul meg – hívja fel a figyelmet Kiss Verus. – Egy természetesebb szemléletű kórházban sokkal tágabb az a határ, ahol már azt mondják „irány a műtő”, jobban figyelembe veszik az elhúzódó vajúdást, nem sürgetnek, nem avatkoznak be a folyamatba, ebből is következik, hogy az egyes kórházaknak eltérő a császáraránya. Anyaként ezt kell megpróbálni felmérni, megkeresni, hogy melyik az a hely vagy közeg, ami számunkra ideális. Az elbeszélésekből azt látom, hogy nagyon sok indított szülés van. Azonban fontos tudni, hogy a beavatkozás sok esetben beavatkozást szül, ha a baba nincs kész arra, hogy megszülessen, de valamilyen módon sürgetik, akkor jeleket produkál, a szervezet védekezik a „koraszülés” ellen, amikor pedig esik a baba szívhangja, jön a műtét. Így lehet a megindított szülésből császár, a beavatkozások láncolatának végén műtét.

Kiss Verus szerint az anyák legtöbbször nem tudják, hogy nemet mondhatnak például az indítási folyamatra.

– Pedig a betegjogok között szerepel, hogy az anyák informálódhassanak, hogy elmagyarázzák nekik, melyek az indítás előnyei, hátrányai, hogy így tudjanak felelős döntést hozni. Az egészségügyi, kórházi protokoll nem az édesanyákat köti, hanem a személyzetet. Amikor pedig valódi életveszély van, az már úgyis orvosi döntés, akkor nem kérdezik az anyát. De egészen addig jogunk van tájékozódni, informált döntést hozni.

***

LILLA

„A korip a koraszülöttek jelképe: egy olyan polip, aminek a csápjai a köldökzsinórhoz hasonlítanak. Mi nem kaptunk ilyet, de én horgoltattam egyet. Emlékeztet a kisfiam küzdésére, születésére és arra, amin keresztülmentünk.”

Lilla várandóssága koraszüléssel ért véget. Azt mondja, a teljes tudatlanság és az események felgyorsulása ellenére sem hagyott a műtét rossz nyomot benne. Kérte, hogy a második gyermekét is császárral szülhesse, és ez a műtét mindenben különbözött az elsőtől: felkészültebb volt, és emberként kezelték. Második császárját követően a szülés utáni depresszió mellett volt némi műtéti szövődménye is, az egész szeméremdombja érzéketlenné vált a combja tetejéig, állandó fájdalommal, de megfelelő terapeutával ezen is sikerült úrrá lennie.

***

Akkor ebből adódhatnak a traumák is? Hiszen a császármetszés alapvetően egy életmentő beavatkozás, amellyel megelőzhetők a tragédiák, tehát igazából pozitív élményként kellene megélni.

– Információ nélkül sodródik a legtöbb édesanya, pedig az alapos felkészülés, felkészítés segíthetne – folytatja Kiss Verus. – Ha úgy választanak az anyák kórházat, hogy melyik a legalacsonyabb császárarányú, úgy választják meg a segítőiket, hogy a természetes szülésben segítsenek, ha tudnak kéréseket feltenni, az nagyban hozzájárulhat a trauma elkerüléséhez, még akkor is, ha császár lesz a vége. A legtöbb probléma abból adódik, hogy az anyák feje fölött zajlik az egész folyamat. Nem mondja senki, hogy mi miért történik, pedig ott a szike és az éles lámpák fénye alatt éppen valaki anyává válik, és ez meghatározó élmény kellene, hogy legyen a műtőben is. Észre kellene venni, hogy adott esetben egy vágyott szülésélmény veszik el éppen, amihoz támogatásra, emberségre lenne szükség. Tisztelet természetesen a kivételnek, szerencsére akad bőven.

***

MONA

„Hastáncos vagyok. A rázókendő jelképezi a táncot, az általam elképzelt táncolva szülést. A nőiséget. Az anyává válást. A várandósságomat végigkísérte a tánc, még a 40. héten is táncoltam. Úgy képzeltem, keleti zenére, csípőkörökkel, nyolcasokkal, hullámokkal fogom segíteni a babámat lefelé, átadva magam a folyamatnak. Szép és természetes lett volna.”

Egy vidéki kórház – faros szülést támogató – orvosához is elment visszautasított programcsászár-időpontja után, ám a mekóniumos (magzatszurokkal szennyezett – a szerk.) vízelfolyással induló nagy napon úgy döntött, nem kel útra, a közeli kórházba megy be. Habár a tágulás jól haladt, a baba is jól volt, mégis császárra készítették elő, és – megfelelő tájékoztatás híján – csak a műtőben szembesült azzal, hogy altatni fogják, kórelőzményeire hivatkozva. Nagy fájdalma, hogy úgy érzi, anyává válásának pillanatát nem élhette meg, s hogy tudatossága ellenére bedarálta a rendszer.

***

Hogyan lehet kezelni, feldolgozni ezeket a poszt-traumás helyzeteket?

– Természetesen nem minden negatívan megélt szülésélmény után kell szakemberhez fordulni – hangsúlyozza Kiss Verus. - Sokszor elég, ha van egy értő fül a családban, egy partner, egy férj, egy édesanya, védőnő, barátnő, aki ott van és meghallgatja az anyát ítélkezés, kommentárok nélkül. Van, akinek az segít, ha visszajelzést ír a kórháznak, az orvosának a saját érzéseiről, az se baj, ha a levelet el se küldi, csak kiírja a magából, ami fáj.

A poszt-traumás stressz ugyanakkor tünetekkel is tud járni!

– Amikor az anya kikerülve a nagy hormonzúgásos, gyermekágyas időszakból azt veszi észre, hogy rémálmai vannak, folyamatosan megjelennek a képkockák, nem tud szabadulni az érzéstől, sokszor sírva fakad, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy segítséget kérjen – véli Kiss Verus. - Átbeszélgeti például egy kompetens dúlával, hogy mi is történt (ő tovább is tudja irányítani megfelelő szakemberhez), vagy akár az orvossal, szülésznővel újra felidézni az eseményeket. A következő lépcsőben egy perinatális szaktanácsadó tud segíteni, jelenleg Magyarországon ők a legképzettebb szakemberek a szülés körüli lelki ügyekben, az anyatámogatás területén. Abban segítenek, hogy helyére kerüljenek a képkockák. Ha mélyebb a seb, jönnek a pszichológusok, pszichiáterek. Fontos kiemelni, hogy ez nem egy ciki dolog, nem tabu, ezzel nem kell együtt élni, és egy következő szülés előtt mindenképpen érdemes helyre tenni a dolgokat, különösen, ha császáros előzmény után hüvelyi szülésre készül az anya.

***

IZA

„Ezt a naplót néhány héttel a szülésem előtt kaptam. Ebbe írtam le a várakozásról szóló gondolataimat, a műtéttől és az esetleges szövődményektől való félelmeimet, majd később az anyaságom megélésének és a kisbabám fejlődésének fontos momentumait.”

Az orvos édesanya mindig is természetes szülésre készült, és az utolsó pillanatig remélte, hogy el tudja kerülni a műtétet. A miómák miatt végzett programcsászár után sokáig úgy érezte, erőszakot tettek rajta, máig fájlalja, hogy az aranyórát megtagadták tőlük. Tudja, senkiben nem volt bántó szándék, a rendszer a hibás. A kórházi szeparáció ellenére gyermekét a mai napig szoptatja, így a miómái sem nőnek, és a lelke is gyógyul. Hasára a várandósság előtt büszke volt, a hosszanti vágást viszont csúnyának tartja, nem mutogatja.

***

A Császárvonal hogyan tud segíteni az anyáknak?

– 3 éve jött létre az applikáció, amely saját élményen alapult – folytatja Kiss Verus. - Egészségügyi szakújságíróként az első császárom alatt döbbentem rá, hogy én is pont ugyanolyan kiszolgáltatottan fekszem a műtőben, információ nélkül, mint bárki más. Szeparálták a babámat, hisz sok helyen a császár után az a gyakorlat, hogy a babát elveszik az anyától, és nincs lehetőségük sem aranyórára, sem együtt lenniük szülés után, mert nincs senki, aki segédkezni tudna a fekvő anya mellett, vagy az apát be sem engedik az őrzőbe. A második császárom után találkoztam Rákosi Dóra gyógytornásszal, ő egy négyszeres császáros édesanya, akivel nagyon sokat dolgoztunk a hasamon, a hegemet kezelte, nála szembesültem olyan információkkal, amelyeket soha senki nem mondott el nekem. Innen indult az ötlet, hogy fejlesszünk egy mobilalkalmazást. Minden szakterülethez tanácsadót kértünk fel, így segítve az anyákat, a kórház előtti, a kórházi és a kórház utáni időszakban. A célunk az volt, hogy az információ hiányában ne kellejen tanácstalanul az interneten kutakodniuk az anyáknak, igyekeztünk a legfrisseb ajánlások alapján összeszedni mindent. Készítettünk egy videótárat is, hogy a kevés rendelkezésre álló gyógytornász helyett segítséget nyújtsunk már a kórházi napok alatt, de később, akár évekkel a műtét után is. Az anyák többnyire még a császár után találnak meg minket, de az a missziónk, hogy folyamatosan termeljük a hiánypótló tartalmakat, a Hegmesékkel pedig végre a szakembereket is meg tudtuk szólítani.

***

PANKA

„Elmaradt az aranyóránk, a kisfiam első hat órájának, majd egy rövid találkozás után a második hat órájának sem lehettem a részese. Nem tudom, mi volt az első tapasztalása erről a világról, kik vették körül, mennyit sírt. Amikor kéthetesen először magamra kötöttem rugalmas kendőben, úgy éreztem, hogy hazaérkeztünk, a kisbabám megnyugodott.”

Szülésindítás, mely császárba torkollott – röviden így foglalható össze a traumaként megélt események sora. Nem véletlen, hogy Panka másodszorra sokkal tudatosabban készült: a maga köré választott segítők személye legalább olyan fontos volt, mint a VBAC-kel (császár utáni hüvelyi szülés) kapcsolatos információk begyűjtése és az előző szülésélmény feldolgozása. Hüvelyi szülése pozitív és csodálatos élményt hozott, hegével pedig megbékélt, hiszen bizonyított: erős, jól tart.


(Hegportrék: Perdy-Fazakas Brigitte, fotó: Tiboldi Tamás)