Csöbörből vödörbe?

Szakmai és „civil” körökben is megoszlanak erről a vélemények, és olykor bizony ezek együtt járnak az áldozathibáztatással. „Miért ment bele megint egy ilyen kapcsolatba?” „Hát nem látta, hogy ő is ugyanolyan, mint a másik volt?” – kérdezik.

Bátorkodom azt feltételezni, senki nem úgy lép egy kapcsolatba, hogy áldozat szeretne lenni. Nem azért vállal életközösséget valakivel, mert az a végső célja, hogy néhány hónap, év vagy évtized után menekülőre fogja majd, mert nem bírja tovább.

Vitathatatlan azonban, hogy sajnos mégis csak úgy alakul sokaknál, hogy újra és újra ebbe a csapdába esnek. De mi lehet ennek az oka?

Gondolatok és szokások

A remény? Hogy majd ő más lesz… Hogy az előzmények ismeretében ő biztosan nem fogja ugyanezt tenni… Ő sokkal kedvesebb, mint az előző volt!

A társfüggőség? Amikor valaki inkább marad, vagy belevág újra és újra egy ilyen kapcsolatba, mintsem megvárja azt az egyet, akivel igazán megértik egymást.

Esetleg a kényszer? Hogy egyedül biztosan nem tudná eltartani magát (és gyermekeit), ezért megteszi maga miatt, miattuk. Egyébként is, ki másnak kellene ő?

A szocializáció? Amely olyannyira beágyazta ennek a fajta viselkedésnek az eltűrését (hiszen körülötte mindenki így oldotta meg a problémákat, más mintát nem látott), hogy valójában nem is tudja az áldozat, milyen érzés lehet egy nem ilyen kapcsolatban élni. Hogy van más típusú ember is. Hogy a konfliktusokat hangos szóváltások és verés nélkül is lehet rendezni. Hogy lehet egyenrangúnak is lenni egy kapcsolatban.

Igen, sejtem, hogy mit gondolnak most: „De hiszen ezeknek az utolsó mondatoknak kellene a természetesnek lenni!” Higgyék el, én szeretném a legjobban, ha ez így lenne!

Mitől működik jól egy kapcsolat?

Egy biztos: nem ítélhetünk el senkit azért, amiért belement egy ilyen kapcsolatba! Elképzelhető, hogy nem ismerjük tökéletesen az előzményeket, az áldozat történetét, és az sem biztos, hogy valaki elmondta neki őszintén és megértően azt, hogy ez nincs rendben.

Hiszek abban, hogy tudatos neveléssel már egészen kisgyermekkortól meg lehet erősíteni az ember „én határait”, sőt, abban is hiszek, hogy felnőttkorban is képessé válhat valaki felismerni egy mérgező kapcsolatot, de legalábbis megfontoltabban, körültekintőbben választhat. Minél többet beszélünk arról, hogy egy jól működő párkapcsolatnak mik az ismérvei, annál inkább hatással lehetünk a körülöttünk lévőkre, és megóvhatjuk őket (meg persze magunkat) ezektől a traumáktól.

És hogy mik egy jól működő párkapcsolat ismérvei? Nagyon érdekel, önök mit gondolnak erről! Ha van kedvük, írják meg nekünk, nézzük meg, ugyanazt gondoljuk-e!

Amennyiben Ön vagy valaki a környezetéből segítségre szorul, kérjük, ne habozzon! Hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot: 06-80/20-55-20. A szám a nap 24 órájában, ingyenesen, anonim hívható.