A szakértők azt tapasztalják, hogy nem emelkednek tovább az ingatlanárak, sőt az elmúlt hónapokban ahhoz, hogy valaki el tudja adni a lakását, már komoly árengedményekre volt szükség – mondta a hirado.hu-nak Balla Ákos ingatlanszakértő, a Balla Ingatlan tulajdonosa.

Csökkentek az ingatlanárak

A Balla Ingatlan ingatlanközvetítő hálózat által bonyolított tranzakciók alapján már az látszik, hogy 2019 utolsó negyedévében csökkenésnek indultak az eladási árak a főváros és környékének ingatlanpiacán.

Az első negyedéves adatok fognak azonban választ adni arra a kérdésre, hogy tartósan visszaeső keresletről beszélhetünk-e vagy csak átmeneti jelenségről.

Nem a befektetők vásárolnak ingatlant Budapesten

– Elmúltak azok az idők a befektetők számára, amikor nagyon megérte számukra lakást vásárolni, majd azt kiadni, vagy akár pár év múlva eladni, hiszen biztos volt a haszon – jegyezte meg Balla Ákos. Amennyiben figyelembe vesszük a bérbeadást terhelő adókat és költségeket, akkor azt látjuk, hogy jelenleg 20 évnél is hosszabb megtérüléssel lehet számolni Budapesten.

Nagyobb mértékű értéknövekedés nélkül pedig ez a megtérülés nem tekinthető kedvezőbbnek, mint ami ma elérhető egy magas hozamú államkötvénynél – húzta alá a szakértő.

Így arra lehet számítani, hogy a budapesti ingatlanpiacon nem annyira a befektetők jelenléte lesz jellemző az elkövetkező évben, hanem inkább a lakhatási céllal megjelenő magánszemélyeké, akiknek vásárlási aktivitását jelentős mértékben tudják növelni a kedvező hitelek és az állami kedvezmények.

Merre tart a piac?

Balla Ákos azt is megjegyezte: az elmúlt 3-4 év tapasztalatai alapján az látható, hogy a piac nagyon érzékenyen reagál a kormányzat családpolitikai, pénzügyi vagy adóügyi módosításaira. Ezek pedig jórészt előre nem láthatóak, tehát az ingatlanpiac jövőjét nagymértékben befolyásolják olyan kormányzati intézkedések, melyeket egyelőre nem ismerünk.

Összességében a szakértő úgy véli, hogy egy jelentősebb, akár a 10 százalékot is elérő csökkenésre lehet számítani az értékesítések számát tekintve, és nem elképzelhetetlen egy hasonló mértékű árcsökkenés sem az év során.

(fotó: Shutterstock)