A köztársasági elnök felesége a Kossuth rádióban azt mondta: nagy különbségek vannak a segítségre szoruló családok között, ezért felmérik, kinek mire van szüksége. Ebben mások mellett az önkormányzatok, iskolaigazgatók segítségére is számítanak. Herczegh Anita hozzátette: az anyagi támogatás mellett többek között jogi és pszichológiai segítséget is nyújtanak majd.

A koronavírus-járvány miatt eddig több mint hatszáz gyermek maradt árván vagy félárván, ez több mint négyszáz családot érint. Áder János államfő a hétvégén jelentette be az árván maradt gyermekeket segítő alapítvány létrehozását.

Jótékonysági koncertet rendeznek az "István, a király" című rockoperából a köztársasági elnök és felesége által a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekek megsegítésére létrehozott alapítvány javára. A legendás rockopera koncertváltozata Feke Pál és társulata előadásában szeretnék színpadra vinni szeptember 28-án a Papp László Budapest Sportarénában.


(Fotó: szinhaz.org/Gordon Eszter)