Javulás várható a gyógypedagógiai ellátásban, a szaktárca adatai szerint ugyanis egyre többen választják ezt a szakmát. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkárának közlése szerint jelenleg csaknem tízezer szakember lát el országszerte gyógypedagógusi feladatot, ami komoly létszámemelkedést jelent az elmúlt időszakhoz képest.

Rétvári Bence egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában idézte fel, hogy míg 2010-ben csak 5700 gyógypedagógus dolgozott az országban, a legutóbbi összesítéskor már 9582 főt számláltak a konduktori és gyógypedagógusi munkakörökben.

– Majdnem négyezer szakemberrel dolgozik most több, mint az előző kormány alatt, a növekedés mértéke 68 százalékos – fogalmazott.

A gyógypedagógusi pálya a fiatalok körében is egyre népszerűbb: több mint a kétszeresére emelkedett a felsőoktatásban a gyógypedagógus-alapképzésre felvett hallgatók létszáma 2013 és 2018 között: jelenleg 1858 diák tanul ezen a területen.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy míg 2006 előtt mindössze egyetlen intézmény képzett gyógypedagógusokat, 2018 őszétől már hét egyetemen folyik ilyen képzés. Emellett elérhető még speciális tartalmú konduktorképzés a Semmelweis Egyetem Pető András Karán, sőt a gyógypedagógia, illetve a konduktív pedagógia már önálló mesterképzéssel is rendelkezik.

Változás az is, hogy míg az osztatlan tanárképzésben bevezetett Klebelsberg Képzési Ösztöndíj korábban nem vonatkozott a gyógypedagógus-jelöltekre, 2017 óta már az ő képzésüket és elhelyezkedésüket is támogatja a kormány az ösztöndíjprogram révén.

Mint ismert, a Klebelsberg-ösztöndíj a választott szak, illetve a tanulmányi eredmény függvényében szemeszterenként 125, 250, illetve 375 ezer forintos támogatást jelent a hallgatóknak, a diplomaszerzés után pedig főállású munkaviszonyt is ajánlanak a pályakezdőknek.


Az idei tanévben 89 ezer sajátos nevelési igényű gyermeket regisztráltak a köznevelésben, közülük 55 ezren általános iskolások, csaknem 24 ezren középiskolások és közel tízezren az óvodás korosztályt képviselik - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal oktatási adataiból.

Az elmúlt három tanév adataiból pedig az is látszik, hogy az óvodákban és szinte minden iskolatípusban is folyamatosan, egy-két százalékkal emelkedik a gyógypedagógiai vagy fejlesztőpedagógiai ellátásra szoruló gyermekek száma.

A három év alattiakat korai fejlesztés keretében látják el a szakszolgálatok járási tagintézményei. Rétvári Bence ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a legkisebbek nemcsak a szakszolgálatok intézményeiben, de szükség esetén akár otthoni ellátás keretében vagy a bölcsődéjükben is hozzájuthatnak a speciális ellátáshoz - olvasható a Magyar Nemzetben.