A szakminisztérium elfogadta az Országos Diákparlament javaslatát, így a tanulók kezdeményezésére megváltoztak az érettségire vonatkozó szabályok.

2012 óta kizárólag idegen nyelvből és informatikából volt lehetőség arra, hogy a diákok előre hozott érettségit tegyenek, a vonatkozó kormányrendelet múlt pénteken hatályba lépett módosítása viszont kiszélesíti ezt a kört – írta a Magyar Nemzet.

2020 tavaszától minden olyan tárgyból lehet idő előtt vizsgázni, aminek a tanítása a helyi tanterv szerint befejeződik a tanulónak. Így ha például a földrajz, a fizika, a kémia vagy a biológia oktatása már tizenegyedik, netán a tizedik évfolyamon lezárul, akkor a soron következő vizsgaidőszakban – akár ősszel is – érettségizhet belőle a diák.

A diákparlament szerint a tanulók hatékonyabban tudnak készülni a felvételire, ha kevesebb vizsgatárggyal kell egyszerre megküzdeniük a középiskola befejezésekor. A vizsgák nehézsége nem változik.

Az érettségin összesen öt tantárgyból kell számot adni: a magyar, a matematika és a történelem mellett egy idegen nyelvből és egy szabadon választott tantárgyból.

Az idegen nyelvekről a rendelet tartalmaz egy korlátozást: nyelvi előre hozott érettségire csak 11. és 12. évfolyamon lehet jelentkezni.

(fotó: Shutterstock)