Az önkéntesek lehetnek például gépjárművezetők, akiket ugyanolyan esetekhez riasztanak, mint a hivatásos mentőket. Nemrég külön projekt indult az érettségi után álló fiataloknak is, Legyél hős! címmel.

Az önkéntességben mindenkit más motivál, de aki ellenszolgáltatás nélkül tesz valamit a társadalomért, az mindenképpen gazdagodik, lelkileg erősebbé válik és többet kap általa, mint amennyi időt és energiát elvesz az életéből – mondta a Magyar Nemzetnek Ozsváth Kálmán, aki az Országos Mentőszolgálat önkéntes gépjárművezetője Újpesten. Az önkéntes munka ezen formájához mindenképp szükséges a B vagy C kategóriás jogosítványon kívül a PÁV I. alkalmassági vizsga, amely lehetővé teszi, hogy megkülönböztetett fény- és hangjelzéssel közlekedő mentőautót lehessen vezetni. Ezenkívül minden új belépőnek, aki később önkéntes szeretne lenni, el kell végeznie egy alapképzést, amely elméletből és gyakorlatból áll, és egy hónapig tart.

Az elméleti órákat évek, évtizedek óta a szakmában lévő orvosok, mentőtisztek, mentőápolók és gépkocsivezetők tartják a fővárosi Markó utcában, a mentőszolgálat központjában, majd a jelentkezők a tanultakból vizsgáznak is. A gyakorlati órákat pedig egy választott mentőállomáson töltik az önkéntesek, ahol több eset ellátásában kell részt venniük, majd leírniuk a tapasztalatokat, például az eszközhasználatot vagy az elvégzett beavatkozásokat. A képzésnek fontos eleme, hogy az önkéntesek is – csakúgy, mint a hivatásos dolgozók – felismerjék, azonosítsák a betegségeket, illetve sérüléseket, gyorsan meg tudják állapítani, hogy az érintettnek például van-e keringése, légzése, eszméleténél van-e.

– Az önkénteseket ugyanolyan esetekhez riasztják, mint a hivatásos mentőket: ha befut egy hívás a központba, az irányításra, akkor minket is ugyanúgy küldhetnek a helyszínre – ismertette Ozsváth Kálmán. – Az önkéntesek szabadon megválaszthatják, hogy mennyi szolgálatot tudnak elvállalni – valaki havonta csak egy-két napot –, ennek függvényében osztják be őket.

Ozsváth Kálmán szerint a másoknak való segítség mellett az önkéntesség nagy előnye, hogy feltöltődünk tőle, ha valami egészen mást teszünk, mint a hétköznapi munkánkban. Mint mondta, bármilyen önkéntes munkát érdemes végezni, de akinek van szociális érzéke, segíteni akar és adrenalinra vágyik, annak a mentőzés jó választás. Kitért arra is: fontos, hogy ne féljenek a laikus újraélesztéstől az emberek, hiszen szívleállás után rengeteget számít az első néhány perc, és sokkal nagyobb esély van arra, hogy megmentik a sérült életét, mint hogy valamit elrontanak, akár eltörik egy bordáját a betegnek.

A mentőszolgálat elindított egy kifejezetten fiataloknak szóló önkéntes programot is Legyél hős! címmel.

A programban eddig 150 fiatal számára nyílt meg a részvételi lehetőség. A csatlakozás előfeltétele a 18-22 év közötti életkor és az érettségi, előzetes speciális ismeretekre pedig nincs szükség – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A képzésről elmondta, az önkéntesek államilag elismert, OKJ-s gyakorló mentőápolói képzést kezdenek, melynek egyharmadát térítésmentesen végezhetik el, valamint 90 órás mentés­szakmai nyelvi készségfejlesztő képzésben vesznek részt angol vagy német nyelven. Emellett lehetőségük nyílik többek között az elsősegélynyújtás és a mentőellátási alapismeretek elméleti és gyakorlati elsajátítására, továbbá a mentéstámogató feladat ellátására a kivonuló és a mentésirányító munka során.