“Ez a gól az egész családnak örök élmény marad”

Talán nem túlzás, ha azt mondom, a legszebb álmaid váltak valóra idén nyáron.

– Abszolút így érzem én is – mosolyog Fiola Attila, aki a magyarok mindhárom idei Eb-mérkőzésén a kezdőcsapat tagja volt, a világbajnok franciák ellen ráadásul döntetlent jelentő gólt szerzett. – Már az, hogy kijutottunk a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, főleg, hogy zsinórban másodszor mutathattuk meg magunkat a tornán, olyan élmény, ami egész életemen át elkísér majd. Az itthon uralkodó fantasztikus hangulatról és az elképesztő körülményekről nem is beszélve. Öt éve, Franciaországban is hihetetlen atmoszféra volt a stadionban az osztrákok legyőzésekor, most viszont megtapasztalhattuk, milyen, amikor az egész stadion értünk szorít. Egészen hátborzongató érzés, főleg, hogy az elmúlt évek viszontagságai után ez megadatott nekem. Bordeaux-ban sajnos a hajrában megsérültem és már az első mérkőzésen véget ért számomra a 2016-os Eb. A családom csak a második és a harmadik meccsre tudott kijönni, de azokon már nem játszottam. Ezért volt most különösen fontos számomra, hogy ott lehettek a Puskás Aréna lelátóján és szurkolhattak a csapatnak, láthattak a pályán. A szüleim, a feleségem és már a kisfiam is jelen volt, a barátokról nem is beszélve. A végén együtt ünnepelhettünk, ezeket a megható pillanatokat örökre elraktároztuk. Az élet – úgy hiszem – ikszre játszik, a gólommal kárpótolt a 2016-os történésekért.

Hatalmas hullámvölgyeken mentél keresztül azóta, honnan merítetted az erőt?

Az élet – úgy hiszem – ikszre játszik.

– Az öt évvel ezelőtti Eb után egy pokoli kálvária kezdődött a pályafutásomban, a családom és a barátok azonban végig mellettem álltak. Ez olyan erőt adott, mint semmi más. Megsérült a bokám, mindkét térdem, eltört az arccsontom és a kezem. Sorozatban jöttek a sérülések és az egyre nagyobb fájdalmak. Néha már olyan hasogató érzés gyötört, hogy még a kisfiamhoz sem tudtam lehajolni, nemhogy a pályán teljesíteni. Kitartó srác vagyok, de ez így egymás után nekem is sok volt. Az egész életem a foci körül forog, amit mindig maximális erőbedobással akartam csinálni, de ilyen körülmények között nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani, amit elvárok magamtól. Injekcióval és gyógyszerekkel kellett játszanom, mindenki látta, hogy csak a töredékét nyújtom a valós tudásomnak. A rengeteg vizsgálat és számos speciális szakember felkeresése után végül az FC Barcelona csapatorvosa mentette meg a karrieremet. A beavatkozás óta elmúlt a fájdalom és végre újra a játékra tudok koncentrálni.

A sérülésekkel tarkított időszak alatt, 2018 nyarán született meg a kisfiad, Dominik. Ez biztosan enyhített a kínokon.

– Mindig szerettem volna fiatal édesapa lenni, szerettem volna, ha úgy nő fel a gyermekem, hogy ki tud járni a mérkőzéseimre. Biztos vagyok benne, hogy neki is életre szóló élményeket hozott a két hazai Eb-meccsünk. Nagyon boldoggá tett, hogy ott lehetett, azóta is állandóan emlegeti, hogy szurkolt az egész stadion a válogatottnak. Ha meghallja az Eb hivatalos dalát, rögtön extázisba kerül és elkezd szurkolni. Nem is kell különösebben nevelni, minden reggel úgy kel fel, hogy hozza a labdát a hálószobánkba, hogy menjünk focizni.

A szüleim példamutató szerepe egyébként az élet minden területén nagyon hangsúlyos.

Akkor ez komoly felelősség is egyben.

– Mindig magamnak akartam elsősorban megfelelni, de mióta Dominik megszületett, ad egy extra adag motivációt. Neki és mindenkinek bebizonyítottam, hogy a legmélyebbről is van visszaút és képes vagyok újra ezen a szinten futballozni. A sok szenvedés és a rengeteg munka meghozta a gyümölcsét. Ezért érdemes volt végigcsinálni, hiszen kiskorom legszebb álmai váltak valóra. Jó volt látni, hogy a szüleim is repülni tudtak volna a boldogságtól.

Már gyerekkorodban ilyen célokat tűztél ki magad elé?

– Egészen kicsiként még tűzoltó akartam lenni, édesapám példája lebegett a szemem előtt. Aztán miután elkezdtem a focit, hamar beleszerettem és végül a bátyám lett tűzoltó. A szüleim példamutató szerepe egyébként az élet minden területén nagyon hangsúlyos: 38 éve élnek boldogan együtt, mindent megtettek értünk és most igyekszem visszaadni valamit abból a sok jóból, amit kaptunk tőlük. Emlékszem, 13 éves voltam, amikor karácsonykor a hőn áhított elegáns focicipőt csomagolhattam ki a fa alatt, de mire elkezdődött a felkészülés, kinőttem. Összesen kétszer volt rajtam, de azóta is féltett helye van a családi ereklyék között.

Válogatott labdarúgóként és fiatal édesapaként akkor kétszeresen fontos, hogy újra egészséges a lábad, mert Dominik is igényli az aktív jelenlétet.

– Sok pihenőt nem hagy, de ez így van jól. Szerencsére ugyanazok a dolgok érdeklik és kötik le, mint engem. Nagyon szereti a focit, az autókat és a horgászatot. Mióta kifogta az első halát, azóta csak még lelkesebb. Nyüstöli az elektromos kisautóját és épp a napokban szereltük össze a születésnapjára kapott trambulint a kertben. Még oda is a labdájával jár, ugrándozás közben is focizik. Most már végre én is tudok vele önfeledten, fájdalom nélkül játszani. Szinte el is felejtettem, milyen érzés ez. Örömmel tölt el, amikor a játék közben látom az arcán az igazi boldogságot. Ezért érdemes küzdeni minden nap, hogy a családomat boldoggá tegyem!

(fotó: MTI, Magyar Nemzet, privát)