„Ezeket a falakat át kell törni” – Gyógyulás a depresszióból

– Szerintem egy művészlelket jobban megérintenek a világ történései, sokkal érzékenyebb, és a saját érzéseit is erőteljesebben éli meg – kezd bele történetébe Lili. – Az én családomban is megjelenik a művészhajlam: apukám gordonkaművész, nővérem operaénekesnek készül és az egész tágabb családom életét körülveszi a zene – ahogy az enyémet is. Szerintem az érzékenységem ide vezethető vissza.

„Iskolába menni is megterhelő volt”

Lili nem tudja pontosan, hogy mitől alakulhatott ki nála a szorongás.

– Valamikor általános iskolás koromban kezdődött, majd egyre inkább elharapódzott és egyre több dologban akadályozott. Volt idő, amikor már önmagában az is megterhelő volt számomra, hogy bemenjek az iskolába. Amikor az okok között kutakodom, eszembe jut, hogy mindig is rosszul érintett mások véleménye. Nehezen vettem a kritikát, és központi kérdés volt az életemben, hogy „Vajon mit gondolhatnak rólam mások?” Attól féltem, hogy mások csak a hibáimat látják. Bár még nem lehet erről teljesen múlt időben beszélni, de úgy érzem, hogy jó úton vagyok a változás felé.

„Azt mondtam: igen, jól vagyok”

– Az egykori legjobb barátnőmmel eléggé toxikus volt a barátságunk, ami az egész életemre kihatott. Az ebből való kilépés azonban nem segített, hanem inkább hozta magával a többi problémát: eltávolodtam a családomtól és végül egy rosszul végződő kapcsolat után mélypontra kerültem. Leginkább az tűnt fel, hogy folyton fáradt voltam, rengeteget aludtam és nagyon elzárkóztam mindenkitől. Amit talán ma már másként csinálnék, az az, hogy akkoriban igyekeztem ezeket a nehéz érzéseket magamban tartani. Ha valaki megkérdezte, hogy minden rendben van-e, a válasz mindig az volt, hogy „igen, jól vagyok”.

„Közelebb kerültünk egymáshoz”

Lili úgy látja, hogy a mentális problémák még mindig tabu témának számítanak.

– Szégyelltem, hogy nem tudok egyedül megküzdeni a gondjaimmal, ezért nem mertem segítséget kérni. Egyre rosszabbul voltam, és amikor már úgy éreztem, hogy ezt már végképp nem bírom, akkor döntöttem úgy, hogy beszélek anyukámmal és elmondom neki, hogy segítségre van szükségem. Több jel is utalt arra, hogy baj van: nem nagyon jöttem ki a szobámból, sőt, az ágyamból is csak akkor keltem ki, ha nagyon muszáj volt. Mindent nagyon fárasztónak éreztem, így az evést is, ami miatt sokat fogytam. Olyan is előfordult a tavaly tavaszi online oktatás alatt, hogy ha felszólított a tanár, nem válaszoltam, még akkor sem, ha tudtam a választ. Így sokkal könnyebb volt kibújni az emberekkel való interakció alól. Emellett a tanulást is nagyon elhanyagoltam. Nem tudott semmi boldoggá tenni, minden fárasztó volt számomra és úgy éreztem, hogy a fekvésen kívül semmire nem vagyok képes. Amikor „színt vallottam”, az egész családom maximális támogatott: segítettek megfelelő szakembert találni és végig mellettem álltak. Nagyon sokat jelentett nekem, hogy beszélhettem velük a problémáimról, és úgy gondolom, hogy ez meg is erősítette a kapcsolatunkat; közelebb kerültünk egymáshoz.

Beszélni kell róla

– Bár eleinte nehéz volt felvállalni a nehézségeket, a barátaim szerencsére jól fogadták és örültek, hogy volt bátorságom segítséget kérni. A szakemberek támogatása és a gyógyszerek mellett nagyon fontos volt számomra, hogy nem egyedül kellett mindezt végig csinálnom, és a családom biztosított arról, hogy ott vannak, kitartanak mellettem. Azért is fontos szerintem, hogy nyíltan beszéljünk erről a témáról, mert az ilyen problémákkal küzdőket gyakran megbélyegzik. Ezeket a falakat át kell törni. Ha nincs beskatulyázás, az érintettek is jobban mernek segítségért fordulni.

„Fontos, hogy tájékozottak legyünk”

Lilire a Mélylevegő projekt csapata segített rátalálni, akik a mentális problémákkal kapcsolatos prevencióval és edukációval foglalkoznak.

– Mint a legtöbb pszichológia szakos hallgató, mi is elhivatottak vagyunk az emberi lélek és viselkedés működésének megértése iránt – veszi át a szót Pető Dorina, a projekt egyik alapító tagja. – A képzés során számos fontos ismeretet tanulhattunk meg például arról, hogy milyen az egészséges megküzdés és mit tehetünk a mentális egészségünk támogatásáért. Úgy gondoljuk, hogy a pszichológia olyan témákkal foglalkozik, amelyek meglehetősen sokakat érintenek, ezért szeretnénk, ha ezek az ismeretek minél több olyan emberhez juthatnának el, akik érdeklődőek, csak eddig még nem találtak olyan hiteles forrást, amely egy könnyen befogadható stílussal párosul.

– Már jó ideje nyomon követem a munkásságukat és nagyon tetszik, amit csinálnak – tette hozzá Lili. – Szerintem fontos, hogy tájékozottak legyünk akár a depresszió, akár más hangulatzavarok témájával kapcsolatban, hiszen rengeteg ember küzd ilyen problémákkal. Örülök, hogy rátaláltam az oldalukra, számomra nagyon hasznos, és remélem, hogy minél több emberhez eljut.

Nem jó tagadásban élni

A Mélylevegő projekt Instagram profiljának több mint 62 ezer követője van, a közösség pedig 18-34 év közötti fiatalokból áll. A projekt alapítóinak célja a többi között, hogy „felemeljék a hangjukat” a megbélyegzés ellen.

– Addig, amíg valaki tagadásban él, és ezt a környezete is erősíti, nem valószínű, hogy segítséget fog kérni. Helyzetét kilátástalannak élheti meg egészen addig, amíg ő és a környezete nem kezdi el lerombolni azokat a stigmákat, amelyek akadályozzák az elindulásban. Ilyen lehet az, hogy csak a gyengék kérnek segítséget, vagy, hogy a férfiaknak minden helyzetben erősnek kell lenniük. Az ilyen és ehhez hasonló meggyőződések nagyon mélyen gyökereznek, sok munka és idő átkeretezni ezeket, ami pszichológus szakember segítségével működik hatékonyan – mondta Miklós Andrea, a projekt egy másik alapító tagja.

„Érdemes ezzel foglalkozni hosszútávon”

– Több olyan visszajelzést is kaptunk már a követőinktől, hogy a projekt hatására kerestek fel pszichológus szakembert, vagy ezáltal indulhatott el egy párbeszéd a családtagok között. Ezeken a történeteken keresztül érezzük, hogy van hatása a munkánknak és érdemes ezzel foglalkozni hosszútávon.

Lili számára is segítő kezet nyújtott a Mélylevegő projekt, ma már tele van tervekkel a jövőre nézve.

– Szeretnék majd egyetemre menni, jobban önmagamra fókuszálni, ugyanakkor nyitni az emberek felé, de legfőképpen: megtapasztalni, hogy milyen az élet kicsit kevesebb akadállyal.

(fotó: privát, Németh Krisztina)