A Pomázon élő hatgyermekes házaspárral mindenekelőtt a kezdetekről, vagyis a gyermekvállalással kapcsolatos egykori elképzeléseikről beszélgettünk.  

– A kulcsszó az újratervezés, ami az egész életünkre jellemző: a családtervezésre, a hétköznapokokra és sok minden másra is – kezdi Zsolt mosolyogva. – Nekem egy bátyám van, aki tíz évvel idősebb nálam. A feleségemék négyen vannak testvérek, úgyhogy Nóra igazi nagycsaládból jött. Annak idején, amikor összeházasodtunk, három gyermeket terveztünk. Én maximum hármat, Nóra minimum hármat, de a Jóisten közbeszólt, mi pedig rendre újraterveztünk, végül pedig mindketten megkaptuk a hármat… Az első két fiunk másfél év különbséggel született, nagyjából addig haladt is minden az eredeti terv szerint, aztán kétgyermekes apukaként még inkább belelkesedtem, mert rettenetesen élveztem az apaszerepet.  

– Az én „drágám” az első szülés után kijelentette: ha ez ilyen könnyen megy, akkor akár tíz gyereket is vállalhatunk – jegyzi meg Nóra nevetve, majd szeretetteljesen a férjére pillant. – Hozzáteszem, nekem szerencsém volt, mert egyik szülésemnél sem merült fel komplikáció, és egyik sem maradt meg bennem borzasztó élményként. 

A szülők elmondása szerint nagyjából másfél évenként újabb fiúcskával gyarapodott a család, ami azt jelenti, hogy a legidősebb és a legfiatalabb srác között nyolc év korkülönbség van.  

– János, Mátyás, László, Pál, György és Péter – sorolja a keresztneveket az édesapa, – vagy ahogy mi becézzük őket: Jankó, Matykó, Lackó, Palkó, Gyurkó és Petykó.  

Fordulatok és kihívások 

Miközben a család fokozatosan bővült, Zsolték élete más szempontból is megváltozott.

– Eredetileg a táj- és kertépítész mérnök végzettségemmel kertészeti műszaki ellenőrként dolgoztam, és mellette gyümölcstermesztéssel foglalkoztam – meséli a családfő. – A baracktermesztéssel már gyerekkoromban, a szüleim gyümölcsösében megismerkedtem. Korán, 19 évesen, fiatal egyetemistaként átvettem az általuk néhány évvel korábban telepített 140 barackfa művelését, majd ahogy rákaptam az “ízére”, folyamatosan bővítettem a gyümölcsös területét. Nem sokkal azután, hogy megszületett a negyedik gyermekünk, megszűnt a munkahelyem: onnantól kezdve a korábbi mellékes munkám vált főállássá, és hivatalosan is a baracktermesztés lett a főfoglalkozásom. Mindeközben igyekeztem aktívan részt venni a gyermeknevelésben, és azzal, hogy a munkaidőm rugalmassá vált, még többet foglalkozhattam a srácokkal. 

– Emellett a szüleim sokat segítettek, hétvégenként pedig Zsolt anyukájára is számíthattunk – teszi hozzá a felesége. – Ezzel együtt a munka-gyereknevelés-háztartás hármasa nemegyszer feladta a leckét, és számomra sokszor komoly kihívást jelentett, hogy minden területen helytálljak. A nyár különösen nehéz és strapás időszak nálunk, a téli hónapok azonban mindig kevésbé stresszesek. A férjemmel minden évben szakítunk magunkat néhány napot, amikor kettesben elutazunk, mert szükségünk van egy kis levegővételre.  

Fiúk egymás közt 

Arra a kérdésemre, hogy miként fér meg a féltucat fiú egy „csárdában”, Nóra válaszol. 

– Az elsőszülöttünk szenvedte meg leginkább ezt a helyzetet – magyarázza az édesanya. – Jankó rosszul viselte, hogy egyre több testvér között oszlik meg a figyelmünk. Az öccsei közül kettővel sokáig elég konfliktusos volt a viszonya, nehezen jöttek ki egymással, de szerencsére mostanra már normalizálódott a kapcsolatuk. A nagyfiam megbékélt a helyzettel, és most már sok mindent másképp lát. Például azt is látja, hogy sok előnye is van a nagycsaládnak… Persze, hat fiú között nyilván mindig akadnak nézeteltérések, viták, amolyan fiús összecsattanások és a gyerekek tudnak gonoszkodni is egymással, de alapvetően jó testvérek és összetartanak. A karanténidőszak alatt pedig különösen jó dolguk volt, mert itt voltak egymásnak, hatalmas sportversenyeket rendeztek, pingpongoztak, akadálypályát csináltak a kertben, és kimondottan élvezték, hogy összemérhetik az ügyességüket. Abban az időszakban nagy előnyt jelentett, hogy sokan vannak. Nekünk pedig öröm volt látni, hogy milyen kreatívak a fiúk, és hogy mi mindent ki nem találnak: saját készítésű röpipálya, húzódzkodó, tolódzkodó állvány, bunker az erdőben, crosspálya ugratókkal a réten….  

– Amikor Gyurkó fiam itt az előszobában elkiáltja magát, hogy „Fiúk, valaki jön játszani vagy biciklizni?” és várja, hogy a testvérei közül ki és mit reagál a kérdésére, valaki mindig akad a srácok közül, aki örömmel vele tart – teszi hozzá Zsolt. 

Sportos família  

Nóra elmondása szerint a férje nagyon gyakran vitte a fiúkat a játszótérre, kirándulni, biciklizni, sokszor ment velük futni, és felettébb élvezte, hogy megmozgathatja a gyerekeket.  

– Valahogy le kellett vezetni a bennük lévő rengeteg energiát – mondja mosolyogva az édesapa, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a fiúk megszerették a futást. – Kisgyerekként mindig a játszótéren versenyezgettek egymással, fogócskáztak, aztán ahogy cseperedtek, egyre ügyesebben futottak, és sorra nyerték a kisebb futóversenyeket, úgyhogy kilenc évvel ezelőtt találtam nekik egy remek edzőhelyet Szentendrén, és a srácok azóta is oda járnak.Már országos bajnoki helyezések is vannak a tarsolyban. 

– Ennek megvolt az az előnye is, hogy egy helyre lehetett vinni őket, mert arra nem lett volna energiánk, hogy a hat gyereket hat különböző helyre hordjuk. Most már elég nagyok a fiúk és ha akarnak, kipróbálhatnak más sportágat is. Gyurkó például elkezdett kajakozni, és nagyon ügyesen, egyedül jár edzésre.   

Gyümölcsöző családi vállalkozás 

Zsolt azt is hozzáteszi: mindeközben a gyümölcstermesztés több megpróbáltatással is járt. A legnagyobb kihívást a 2012-es év jelentette számukra, amikor áprilisban, Zsolt napjára teljesen lefagyott a barackosuk. 

– Nehéz időszak volt, súlyos károkkal és anyagi veszteséggel, de közös erővel kilábaltunk belőle – idézi fel a rosszemlékű időszakot. 

Mint mondja, fő profiljuk továbbra is a baracktermesztés, de a tevékenységük időközben a friss gyümölcs értékesítése mellett a gyümölcsfeldolgozással is kiegészült. 

– Mára már 10 hektár barackosunk van, részben Pomázon, részben Kosd településen – újságolja. – A barack mellett meggy és szilvafáink is vannak. Lekvárkészítéssel már régóta foglalkozunk, eleinte elsősorban családunknak, barátainknak főztünk, a saját konyhánkban, fazékban, aztán ahogy fejlődött a vállalkozás, tudtunk gépeket is beszerezni, vásároltunk gyümölcsprést, magozógépet és üstöt is. Jelenleg 11 fajta házi készítésű gyümölcslekvár és szörp szerepel a kínálatunkban. A termékeink kivétel nélkül tartósítószermentesek – büszkélkedik a családfő.  

Munkamegosztás a javából! 

Az Imre-család számára a főszezon június közepétől július végéig tart. A munka szempontjából a barackérés ideje a legnehezebb időszak. A nyári munkában a hat gyermekük is aktívan besegít. 

– A fiúk kisgyerek koruktól kezdve belefolytak a családi munkálatokba, természetesen a koruknak megfelelően vették ki a részüket a feladatokból – mondja Zsolt. –  Szedni nem annyira szeretik a barackot, viszont az eladásban nagy örömmel segítenek anyukámnak a piacon.   

Merthogy Zsolt édesanyja Szentendrén besegít nekik az eladásba. 

–  A srácok rendkívül kommunikatívak és nagyon élvezik, hogy családi összefogásban   szolgálhatják ki a vevőket. Ügyes matekosok, kiválóan számolnak, élvezik a pörgést, ráadásul a borravalóból is kapnak.  

– Nyáron 5 hétig segítenek be a családtagoknak: félnapokra vannak beosztva, és már a legkisebb fiunk, Petykó is tevékenyen részt vesz ebben – mondja Nóra. – Néha megjegyzik, hogy milyen pechesek, amiért a nyaruk egy része be van táblázva, de a hozzáállásuk és a nyári feladataikhoz való viszonyulásuk jellemzően attól függ, hogy éppen milyen korban vannak. Mert 8-10 évesen még abszolút lelkesek, örülnek annak, hogy már ők is dolgozhatnak a családban és kereshetnek egy kis zsebpénzt, aztán amikor jön a kamaszkor, akkor elkezdenek lázadozni: 13-15 évesen a minimumra törekszenek és a lehető legkevesebb energiabefektetéssel végzik a rájuk bízott feladatot. Aztán eltelik 1-2 év és megint fordul a kocka. Legalábbis a két nagyfiamnál tavaly először éreztem azt, hogy kezd beérni náluk ez a dolog, és kezdik átérezni ennek a helyzetnek a komolyságát. Olyannyira, hogy a barackéréshez ütemezték az elfoglaltságaikat, és úgy szervezték a nyári programjaikat, hogy azokban a hetekben, amikor a legnagyobb szükség van a dolgos kezekre, aktívan besegíthessenek az itteni munkákba. Úgyhogy, ha időnként sanyarúnak érzik is a sorsukat a gyerekek, átérzik annak a fontosságát, hogy együtt „gürizik” a család, hogy közösen dolgozunk meg azért a pénzért, amiből aztán együtt megyünk el nyaralni, és így egészen más érzéssel vágnak neki a családi vakációzásnak.  

Nyolcan az asztal körül 

Amikor azt kérdezem Nórától és Zsolttól, hogy hat gyermek szüleiként számunkra mi a legszebb és mi a legnehezebb a nagycsaládos létben, mosolyogva válaszolnak. 

– Hat gyerek nevelése sok erőt, energiát és időt igényel, talán ez a legnehezebb benne – mondja az édesapa. – Cserébe viszont rengeteg örömöt adnak a fiúk, és megannyi boldog pillanattal ajándékoznak meg bennünket. Sokan azt mondják, azért nem vállalnak sok gyereket, mert az anyagilag rendkívül megterhelő lenne. Nálam ez a legutolsó szempont a nehézségek sorában. Ezt nem azért mondom, mert nagyon jók az anyagi lehetőségeink, hanem mert úgy gondolom, hogy megfelelő szorgalommal a létfontosságú dolgok előteremtése nem lehet gond. 

– A legfontosabb, hogy mindig oda tudjunk figyelni a gyerekekre, legyen időnk beszélgetni velük, meghallgatni a problémáikat, és osztozni az örömeikben – teszi hozzá az édesanya. – Minőségi időt töltsünk velük. Persze, a sokgyermekes lét számos nehézséggel is jár, és néha, amikor a mélyponton vagyok, bennem is megfogalmazódik, hogy „Jesszusom, mit vállaltam!”. Ugyanakkor rengeteg szépséget is ad ez a helyzet. A nagycsaládos életformának komoly összetartó ereje van. Édesanyaként számomra mindig szívet melengető érzés, amikor esténként a vacsoránál vagy a vasárnapi ebédnél nyolcan üljük körbe az asztalt, és mind együtt vagyunk. Megelégedettséggel töltött el, amikor a fiúk egybehangzóan a nyár legszebb élményének a szomszéd erdőben megélt közös bográcsozást emelték ki és nem Horvátországba vágytak. 

További érdekes interjúk: