A kormány intézkedéseinek célja, hogy hozzájáruljanak a vágyott magyar gyermekek megszületéséhez és a szülők minél jobb körülmények között nevelhessék fel gyermekeiket - mondta Novák Katalin.

Hozzátette: a kormány eltökélt szándéka mindig az volt, hogy a családtámogatásokat folyamatosan bővítsék és ezt vállalták a koronavírus-járvány idejére is.

Arra is kitért, a kormány nemcsak az anyagi támogatásokat tartja fontosnak, hanem a családbarát környezet kialakítását is.

A kormány családpolitikai intézkedéseit sorolva kiemelte a 10 millió forintos, kamatmentes, szabadfelhasználású kölcsönt, a babaváró támogatást, amelyet már 200 ezer pár vett igénybe. Emlékeztetett arra, hogy a kölcsönt részben vagy teljes egészében elengedik, ha "gyermekek érkeznek a családba".

A kormányt minden döntésénél az az elv vezérli, hogy a választás szabadságát megadja a családoknak, hogy úgy szervezhessék az életüket, ahogy számukra a legideálisabb - hangoztatta Novák Katalin.

Beszámolójában kitért arra is, hogy ma Magyarországon 300 ezer egyszülős családban félmillió gyermeket nevelnek, őket segíti egyebek mellett a tartásdíj állami megelőlegezésének bevezetése.

Az idei év fontos döntésének nevezte, hogy a befizetett személyijövedelem-adót (szja) - egy meghatározott határig - visszafizetik a gyermekeket nevelőknek; ez mintegy 600 milliárd forintos támogatást jelent csaknem 2 millió szülőnek.

A fontos intézkedések között említette még, hogy januártól bevezetik a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét a bruttó nemzetgazdasági átlagbérig, "nagyságrendileg 400 ezer forintig".



A miniszter szerint a magyar családpolitika elismertségét jelzi az egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés, és több országban már nyíltan hivatkoznak arra, hogy hasonló intézkedéseikhez innen "merítik az ihletet".

Novák Katalin a javuló demográfiai mutatókat elemezve azt mondta, míg korábban öt vágyott gyermekből csak egy született meg, most már ötből négy születik meg. "Magyarországon 27 százalékkal emelkedett a gyermekvállalási kedv (termékenységi mutató), ez az Európai Unióban a legmagasabb emelkedés."

A házasságkötések száma is Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben - csaknem a duplájára - az EU-ban 2010 óta, és a női foglalkoztatottság is nálunk emelkedett legjobban - hangsúlyozta.

A miniszter ismertetése szerint 500 milliárd forint pluszkifizetést kaptak a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjon kívül, 22 ezer milliárd forintot fordítottak családtámogatásokra 2010 óta, és összességében 3,5-szeresére emelték a családtámogatásokat 2010-hez képest. Jövőre ez az adat a GDP 6,2 százalékát éri el, "ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas, ez a legmagasabb a világon, amennyit mi a családtámogatásokra fordítunk" - fogalmazott.

Közölte azt is, hogy 2010 és 2022 között "csak az adóból megtakarított összeg" 4 ezer milliárdos megtakarítást jelent a magyar családoknak.

A miniszter megerősítette, hogy a kormány döntése értelmében jövő februárban teljes összegben kifizetik a 13. havi nyugdíjat. "Tehát visszavezettük a 13. havi nyugdíjat és jövő februárban ez a 2,5 millió nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő (...) is megkapja a 13. havi nyugdíjat" - mondta.

Novák Katalin szerint az, hogy a magyar kormány a versenyképesség megőrzése mellett tudta a családtámogatásokat növelni és ennek köszönhetően javultak a demográfiai mutatók, "egy olyan recept, ami izgalmas lehet mások számára is".