A német szövetségi egészségügyi miniszter tájékoztatása alapján az MTI azt írja: az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már november 25-én hozzájárult a Pfizer/BioNTech-féle gyermekvakcina közösségi forgalmazásához. Az engedélyezés és a szállítás közötti viszonylag hosszú időre azért van szükség, mert az oltóanyag ugyan nem más, mint amelyet a 12 éven felülieknél használnak, de az adagolás alacsonyabb – 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis –, ezért máshogyan kell megtölteni a szérumot tartalmazó ampullákat.

Jens Spahn Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: "sikerült elérni, hogy az 5-11 éves gyerekek számára az oltóanyagot egy héttel korábban szállítják az egész EU-ban, erről a gyártó biztosított minket. Ez a világjárvány közepette jó hír, és fontos a szülőknek és a gyerekeknek, akik meg akarják védeni magukat” – írta a miniszter.

Korábban Orbán Viktor kormányfő bejelentette, hogy miután a gyógyszergyártó cég megkapta az engedélyt az 5 és 12 év közötti gyermekek oltására, Magyarország 2 millió vakcinát rendelt, az első szállítmány 130 ezer adagot tartalmaz majd, utána folyamatosan fogják majd szállítani Magyarországra a gyerekek számára elérhető vakcinát.