December 5-én, az önkéntesség világnapján adták át a Családbarát Magyarország Központban az Önként Jöttem díjat.

A díjátadó ünnepséget Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára nyitotta meg, aki köszöntőjében kifejtette, hogy a magyar kormány szeretné követendő példaként felmutatni az önkéntességet.

– Szeretnénk, ha a közösségért végzett szolgálat gondolata egyre több embert mozgatna meg. Ezt a szemléletmódot igyekszünk erősíteni. Eszközeink között figyelemfelhívó kampányok, díjak, nemzetközi konferenciák is szerepelnek. Jó eredmény, hogy 2022. februárjáig az aktív önkéntes fogadószervezetek száma több mint 12 ezerre növekedett hazánkban. Azt is látjuk, hogy közösségért végzett munka a fiatalok körében is egyre népszerűbb – hangsúlyozta az államtitkár.

A Családbarát Magyarország Központ 2016-ban az önkéntes munka elismerése, az önkéntesség ismertségének növelése, és az önzetlen magatartás népszerűsítése céljából hívta életre az Önként Jöttem díjat. A díjazott minden alkalommal egy olyan szervezet, amely minimum egy éven át végzett anyagi ellenszolgáltatás nélkül társadalmilag hasznos tevékenységet. A Családbarát Magyarország Központ az Önként Jöttem díj átadásával szeretné a jó példát erősíteni olyan emberek tevékenységének bemutatásával, akik önzetlenül teszik szebbé, jobbá, élhetőbbé környezetüket, mindennapjaikat.

A Végeken Egészséglélektani Alapítvány (Call for Help) szoros versenyben nyerte meg az idei Önként Jöttem díj közönségszavazását. Az alapítvány a feldolgozott voksok alapján valamivel több, mint 4 ezer szavazatot kapott.

A Családbarát Magyarország Központ nevében dr. Szuromi-Kovács Ágnes ügyvezető felidézte, hogy a díj jelöltjeire összesen mintegy 9 600 szavazat érkezett, amelyből több mint négyezret a nyertes kapott. Beszédében kitért arra, hogy idén először szervezett a Családbarát Magyarország Központ közönségszavazást.

– Az idei felhívásunkra összesen ötvennégy szervezetet jelöltek, volt, amelyet többször is, végül a harmincnégy jelölt közül négyre lehetett szavazni. Ebben az izgalmas versenyben nyert a Végeken Egészséglélektani Alapítvány – fogalmazott az ügyvezető.  

– Az Önként Jöttem díjnak két nagy értéke van: egyrészt lehetőséget ad arra, hogy elismerjük azokat, akik mindenfajta anyagi elismerés reménye nélkül segítenek önzetlen módon másoknak, másrészt népszerűsítjük ezzel az önkéntesség területét – tette hozzá dr. Szuromi-Kovács Ágnes.

A fővárosi központú Végeken Egészséglélektani Alapítványt 1991-ben prof. dr. Kopp Mária alapította. A civil szervezet fő tevékenysége a pszichés, pszichoszociális problémák kezelése, a lelki egészségvédelem, az egészség-promóció és a lelki egészség fejlesztése. A világjárvány 2020-as kitörésekor rögtön megfogalmazódott a szakemberekben a segítségnyújtás gondolata, így azóta a Call for Help kezdeményezés keretében előbb a járványidőszakban leterhelt egészségügyi, majd a szociális ágazatban dolgozók, később pedig a teljes lakosság részére biztosítanak mentális támogatást. Online szolgáltatásaik célja a segítségnyújtás, az érzelmi támogatás, valamint a továbbirányítás az ellátórendszer megfelelő pontjaira. A szakemberek a kisgyermekes és a gyermeket tervező családoknak e-mailben nyújtanak információs segítséget. A Családi Vonalon többéves védőnői tapasztalattal rendelkező önkéntesek várják a kérdéseket a különböző témakörökben a családtervezéstől a gyermeknevelésig.

– Meghatottan köszönjük az elismerést, amellyel díjazták az alapítvány munkáját – kezdte a díjátadón Székely András, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Ahogy a nevünkben is benne van, azzal a céllal jött létre az alapítvány, hogy segítséget nyújthassunk a végeken élőknek, akikhez ez nem feltétlenül jut el. A világjárvány elején jött az ötlet, hogy támogassuk az egészségügyben dolgozókat. Önkénteseink között pszichiáterek, pszichológusok is vannak, így meglepően gyorsan összeállt a háttér, és elindulhatott a munka. Azt tapasztaljuk, hogy a segítő szakmákban dolgozók nehezen fogadják el a segítséget, mert azt gondolják, ha ők is segítségre szorulnak, kevésbé tudnak másoknak segíteni. De a visszajelzések alapján ilyen helyzetekben is megnyugtató, ha van kihez fordulni. Kissé ellentmondásosnak tűnhet, de az önkéntességben az ember a saját örömét is keresi: amikor azt látjuk, hogy tudunk segíteni, az egyben hatalmas boldogság is.