Az iskolába lépés vízválasztó, mert nagyon sok szülő akkor szembesülhet először azzal, hogy a gyermekénél fennállhat valami probléma. 

– Amikor iskolába lépnek a gyerekek, a fejlesztő- vagy gyógypedagógusok szűréseket végeznek, megnézik, hogy felismerhető-e a gyermekeknél valamilyen fejlődésbeli probléma, például nagy- vagy finommozgásbeli eltérés, a figyelem hiánya, zavara, nehézsége, vagy más részképesség-probléma – mondta a Családbarát Magyarország Központ Gyermekút projektjének szakmai vezetője. 

 Dr. Kereki Judit hozzátette: a szakemberek figyelik azokat a tüneteket, amelyek diszlexia-veszélyeztetettségre, diszlexiára utalhatnak, és felmérik azoknak a funkcióknak illetve részképességeknek a fejlettségét is, amelyek az írás, olvasás tanulásához feltétlenül szükségesek. 

A szakmai vezető magyarázatként elmondta, hogy mindez azért nagyon fontos, mert ha az írás és olvasás elsajátításához feltétlenül szükséges részképességekben hiányok, elmaradások vannak, és a problémával nem foglalkoznak időben, akkor az később egyre súlyosabbá válik. Eljuthatunk odáig is, hogy a szakemberek sajátos nevelési igényt állapítanak meg.   

– Ha időben felismerik a fejlődési eltéréseket, és megkapja a gyermek a számára szükséges segítséget, akkor a nehézségek megoldhatók, enyhíthetők – hangsúlyozta a szakember. 

Dr. Kereki Judit közölte: már az iskolába lépés előtt, a bölcsődében és az óvodában is folyamatosan nyomon követik a szakemberek – a kisgyermeknevelők és az óvodapedagógusok – a gyermekek fejlődését. Például már 3-5 éves korban vannak olyan logopédiai szűrések, amelyek jelzik, ha egy gyermeknél teendők vannak.  

– Ne ijedjen meg a szülő, ha azt tanácsolja a szakember, hogy logopédus foglalkozzon a gyerekkel. Hiszen minél hamarabb kezdenek foglalkozni vele, annál jobb eredményt lehet elérni, annál nagyobb eséllyel tud majd az iskolában jól teljesíteni – hívta fel a figyelmet a szakértő, akinek a műsor alatt telefonon is feltehették kérdéseiket az érdeklődők.  

 – Az iskolába lépéskor gyakran a gyermek és a szülő is szorong. Ha a szülők az iskolakezdést természetes folyamatként kezelik, higgadtak maradnak, akkor a gyermek sem fog aggódni, mert látja, hogy biztonságban van. A gyermekeknek szükségük van arra a támogatásra és biztonságra, amit a szülő, a család ad – hangsúlyozta a telefonos kérdéseket összegezve Dr. Kereki Judit.