Normális ez?

Hazamegyek. Ledobom a ruháimat, kezet mosok és megpuszilom őket. Megkérdezem, milyen volt a napjuk, leülök egyet játszani, majd kezdődhet a vacsora körüli sürgés-forgás. Lefekvés előtt még megigazítom másnapi öltözetem: nyakkendő, ing, cipő is rendben, ellenőrzöm az edzőcuccaimat, és áttekintem a másnapi teendőket. Ismerős? Valahogy ennyi időnk volt – régebben – az otthoni létre, még hétvégente is. A lopott percek esti lámpafényes beszélgetéseire. És most?! Ingjeim már egy hónapja vasalt álmokban lógnak; nyakkendőim redői nem szaporodtak; cipőim nem kopnak. De legerősebben a férfi/apa létem vált újraértelmezetté. Mert mi egy férfi, apa szerepe a családban?! Hogy biztonságot adjon. Hogy kiszámíthatóságot jelentsen. Előre tekintést és motivációt. Feleségnek, gyereknek egyaránt. Valamint a munkavégzésből fakadó ritmust, amely elválasztja a hétköznapokat a családi, hétvégi napoktól. Na, ezek most, mint e-mailben a trash, egy gombnyomásra mentek a kukába.

Nem megyek el otthonról

Csak annyit vagyok távol, amíg a tévés munkáimat végzem, no meg amennyit kötelezően be kell vásárolnom. Így apa nem öltözik csinosan, nem ideges, hogy valahova nem ér oda, nem rohan, nem készíti be előre az edzőcuccot, nem tanul hevesen szövegeket. Nincsenek titkaim a jelenben. Azok bezáródtak a karantén előtti múltba és minden bizonnyal együttesen alakítják majd a post-karantén jövőt. Gyermekeim már természetesnek veszik, hogy apa otthon van. Apa úgy is tud dolgozni, hogy közben velük van (persze olykor ráförmed egyikre-másikra, vagy dühöng, hogy a leírt szöveg küldés előtt általuk megy a lecsóba).

És a napi rutinon túl jönnek a sokkal inkább életigenlést adó szellemi horizontok. Jön, hogyan adjak nekik biztonságot, kérdéseikre választ, ha magam sem tudom. Nem tudom még azt se, hogy idén lesz-e nyaralás, de ennél sokkal kevesebbet se, hogy például meddig marad mindez. És ebben a biztonság-hiátusban kopik a férfiego, a férfilét, a férfias motiváció. Kopik, mint ahogyan kophatnak a párkapcsolatok is. Kinek melyik irányban, de az biztos, hogy ami nem működött eddig, az most perzselő talajjá változik és ami jó volt, még az is lehet, hogy megkérdőjeleződik. Miközben az egyéni motivációt is meg kell találni.

Tüneteim

Lassú felismerés. Már nézem, hogy a gyermekeim miket hordanak, felismerem a ruháikat, látom, hogy egy napon belül hogyan változnak, mint ahogyan azt is: kiválóan tudok főzni és valóban emberfeletti meló a gyerekekkel otthon lenni, minden nap ezt tenni. Szóval valami nagyon más lesz, mint eddig volt. Valami most alakul, és nem tudni, mivé… Egyet viszont igen: a rendszeressé vált étkezések hatása, a közös reggeli, ebéd és vacsora a sokkal több testedzés ellenére is érződik. Férfiasodom. Így lehet, hogy valóban nem kellenek a szekrénybe zárt ingek, zakók, és valami más után kell néznem. Mint ahogyan az is igaz, hogy a feleségem egyre kevésbé a jog (ő jogász) felől kérdez-válaszol már, vagy közelít meg, sokkal inkább a karantén alakította közös nyelvezetünkkel.


Olvassa el a szerző korábbi írásait is:

apajegy(zet)takácsbenceblogkarantén