Az animált sorozat célja, hogy az egyedülálló szülők világnapjáig, március 21-éig felhívja a közvélemény figyelmét a több százezer gyereket érintő speciális élethelyzetre.

A központ közleménye szerint a következő egy hónapban négy kisfilmet tesznek közzé az alapítvány világhálós oldalán és közösségi oldalain. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának támogatásával készült kisfilmek a válást, az édesanya elvesztését, az apa hiányát és az örökbefogadást egyetlen szülővel témakört járják körbe.

Az első videó – a válásról – már látható az Egyszülős Központ honlapján és közösségi oldalain.



A gyerekeknek szeretnének segíteni a feldolgozásban

A kisfilmek egyrészt a gyerekeknek szeretnének segíteni abban, hogy könnyebben fel tudják dolgozni a veszteségüket, és olyan témákról beszélhessenek, amelyek érzékenységük miatt még mindig tabunak számítanak. Másrészt a szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek is segítséget nyújtanak abban, hogy nyitott, befogadó módon tudjanak beszélgetni a gyerekekkel ezekről a nehéz élethelyzetekről – írták.

Magyarországon több százezer gyerek él egyszülős családban, küzd az egyszülős élethelyzet feldolgozásával.

Az Egyszülős Központ a koronavírus-járvány miatt legtöbb programját online folytatja, és újabb szolgáltatásokat is indítottak, például a kamaszok tanulását segítő programot. A szervezet megnyitása óta csaknem 14 ezer családnak segített, és számukra már 70-nél is több programot szerveztek.

(fotó: Shutterstock)