Alice Miller pszichológus azt írja egyik könyvében, hogy a tehetséges gyermek abban tehetséges, hogy nagyon érzékeny a környezetére. Tökéletesen érzi, hogy mit várnak el tőle, ki mitől boldog. Tudja, hogyan felelhet meg ezeknek az elvárásoknak.

– Hiába mondja azt a szülő, hogy nem várja el a jó teljesítményt a gyermekétől, ő érzi azt, hogy az édesanyja, édesapja akkor boldog, ha jól szerepel a versmondó versenyen – mondja Bodnár Csilla klinikai szakpszichológus. Mindez nemcsak a gyermekéveket, de a felnőttkort is beárnyékolhatja. Az érzékeny kisgyerek célja az, hogy boldoggá tegye a szüleit. Ebben az esetben már nemcsak a teljesítményről beszélünk, hanem arról is, hogy mit kell éreznie, mit kell gondolnia a kicsinek ahhoz, hogy a szülő jól érezze magát. A folyamatos megfelelési vágy szorongást szül benne. Ha például az anyuka nem ápol jó kapcsolatot a nagyszülőkkel, akkor a gyermek sem meri szeretni, mert attól fél, hogy ha ő kimutatja mondjuk a nagymama iránti szeretetét, akkor boldogtalanná teszi az édesanyját. A teljesítménykényszeres gyerekek nem csupán az iskolában akarnak jól teljesíteni, hanem a környezetük mindennemű elvárásának meg akarnak felelni.

A folyamatos megfelelési vágy szorongást szül a gyermekben

A „hamis-self”

– Selfnek nevezzük azt, amit gondolunk önmagunkról. Az önmagunkról kialakított képünket pedig az formálja, ahogy cselekvésünk, tevékenységünk során a környezet reagál viselkedésünkre. Ebben fontos a környezet tükröző funkciója. Hogy miként éli meg azt: élvezi, értékeli, támogatja vagy épp ellenkezőleg, figyelmen kívül hagyja, tiltja, rosszallja, esetleg még valamilyen módon bünteti is. A gyermek alapvetően harmóniára törekszik a környezetével, hiszen ő egy kiszolgáltatott lény, függ a felnőttől. A nagyon érzékeny gyerekek folyamatosan monitorozzák ezt. Előfordulhat, hogy a gyermekben egy „hamis kép” alakul ki önmagáról, ha az anya vagy más, a gyermek számára érzelmileg jelentős személy nem képes, vagy nem akar reagálni a gyermek saját igényeire, esetleg azt a maga gondolatrendszerében minősíti. Például, ha egy visszafogottabb szülő a gyermek nagy mozgásigényét „rosszaságnak” tartja, akkor a gyermekben az alakul ki, hogy ő rossz. Azonban egy másik felnőtt, aki értékeli az ő mozgásigényét, „sportosnak” fogja őt jellemezni és támogatja az ilyen irányú törekvéseit. A gyermekben is az a kép alakul ki önmagáról, hogy ő a sportokban ügyes. Súlyosabb esetben az egész személyiséget és annak fejlődését meghatározó „hamis-self” alakulhat ki. Ilyenkor a gyermek – vagy később a felnőtt – a saját igényeit nem ismeri fel, így azokat vállalni sem meri. Példa lehet, amikor egy zenészcsaládban egy úszótehetség cseperedik fel. Saját tevékenységéhez bűntudat, esetlegesen szégyen tapad. Szenvedélyét titokban, magányosan éli meg, végső esetben teljesen le is mondhat róla. A család kedvéért és elfogadásáért, megbecsülésért zenét tanul, de általában nem sikeres benne. Nem találja a helyét és nem boldog.

Léteznek árulkodó tünetek?

A megfelelési kényszeres gyermeket fel lehet ismerni arról, ahogy a szülő-gyermek kapcsolatban viselkedik.

– Ha megkérdezzük a véleményét, mit szeretne, akkor a válasz az lesz, hogy mindegy, ahogy anya, apa akarja. Felnőttesen, „öregesen” viselkedik, úgy érezzük, hogy az a gyerek nem is gyerek. Hiszen, ha Esztike arról mesél az anyukájának, hogy Józsikával milyen jót homokozott, akkor észreveszi, hogy az anyukáját nem érdekli őszintén a történet. Viszont, ha arról kezd el beszélni, hogyan vitatkozott össze a nagymama és a nagypapa, akkor az anyuka is figyelni kezd. Ezekkel a gyerekekkel nagyon kellemes együtt lenni. Simulékonyak, nagyon szófogadók, szorgalmasak, épp ezért a szülő nem is gondol arra, hogy baj van. A maximalista gyerek felnőve veszi észre magán, hogy ez nem az ő élete. Hajlamossá válik a kiégésre, hiszen amikor az a cél, hogy mások elvárásainak megfeleljen, akkor nem tudja képviselni a saját érdekeit. Gyermekkorban a szorongás, mint tünet, akkor jelenik meg, ha az elvárás és a képesség nincs összhangban. Viszont a kicsi nem meri nyíltan vállalni azt, hogy valamiben nem elég jó, ezért olyan tüneteket produkál, amik az elkerülést segítik: gyakran fáj a feje, a hasa, a szorongását kivetíti valamilyen fóbiára – például fél kocsiba ülni, ezért nem tud elmenni egy versenyre. Nagyon ritka, hogy a megfelelési kényszeres gyermek bevallja, mi áll a háttérben.

Hogyan segíthet a szülő?

– Amikor jelentkezik egy tünet, akkor a szülőnek kell változtatnia. Neki kell belátnia azt, hogy valamiért nem látja a gyermek valódi igényeit. Hiába mondja azt az édesanya, hogy jó a közepes eredmény is, ha közben három korrepetálásra is viszi a gyermekét. Nem szavakban jelenik meg többnyire az elvárás, épp ezért nem is pozitív megerősítő mondatokkal oldhatja fel a szülő gyermeke teljesítménykényszerét. A szülők gondoljanak bele abba, hogy a gyerek helyében ők hogyan éreznék magukat! Ha ők kisiskolások lennének, mire vágynának? Sokszor azt látom, hogy a kisgyerek a felnőtt életvitelét meghaladó tempóban él, amit a gyermeki személyiség egyszerűen nem bír el. Elindul a kicsi reggel fél 7-kor, hazaér este 7-re és még csak 7 éves!

Tettekkel lehet segíteni a gyermeket, és a képességeinek megfelelő reális elvárásokkal.

Mérjük fel a határokat!

– Tettekkel lehet segíteni a gyermeket, és a képességeinek megfelelő reális elvárásokkal. Ha egy tantárgy nehezebben megy az iskolásnak, akkor ne kezdjük el hajtani, fenyegetni, hiszen akkor belehajszoljuk a teljesítménykényszerbe. Azt fogja érezni, hogy megteszem, de nincs sikerélményem, pedig az anyámnak arra van szüksége, hogy jól teljesítsek. Ebből következnek a pszichoszomatikus betegségek, mint a hasfájás, a dolgozat ellógása és társai. A szülőnek fel kell mérnie a gyermeke határait, meg kell ismernie az érzéseit, és megértéssel bátorítani arra, hogy ne veszítse el a motiváltságát. Például, ha a gyermek rosszul teljesít szóban a stressz hatására, akkor meg lehet kérni a tanárt, hogy írásban is feleltesse, amiben viszont sikerélménye lehet a kisdiáknak.

Azon a területen várjunk el jó eredményeket, ahol a gyermek szívesen teljesít kimagaslóan.

Kell az elvárás!

Nem jó nevelési elv a zéró elvárás sem. A képességek felmérésén van a hangsúly! Lehet, hogy megelégszem a hármassal, ha a csemetémnek nincs érzéke valamelyik tantárgyhoz, de ha tudom, hogy nagyon jó matekból, akkor ott nem fogadom el a rossz osztályzatot. Azon a területen várjunk el jó eredményeket, ahol a gyermek szívesen teljesít kimagaslóan. Nem a reális elvárásoktól válik teljesítménykényszeressé, hanem ha a szülő hangulata függ az ő teljesítményétől: nem figyel rá, haragot érez, szégyelli őt, vagy egyenesen a saját sikertelenségeként éli meg gyermeke rosszabb eredményét. Kirabolja a gyermeke igényeit, aki ettől kezdve már nem a saját álmait hajszolja. Ne az eredményt értékeljük szülőként, hanem ha lányunk, fiunk azt csinálja, amit szeret, és azon a területen igényes munkát végez. Az eredményhez vezető út számít: „Látom, hogy akarod, és ezért nagyon büszke vagyok Rád!”

(fotó: Shutterstock)