A Pénzügyminisztérium a bankkártyás fizetések számának és volumenének jelentős emelkedését szeretné, és szorgalmazza, hogy például a nyugdíjasok ne készpénzben kérjék járandóságukat - jelezte a helyettes államtitkár a Napi.hu "E-buksza 2019" című rendezvényén. Hozzátette: még mindig kevés a kereskedőknél lévő kártyás fizetésre alkalmas terminál, ráadásul a lakosság egy jó része is ragaszkodik a készpénzes fizetéshez.

A jegybank továbbra is azt javasolja a Pénzügyminisztériumnak, hogy töröljék el a tranzakciós illetéket - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúráért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója. Elmondta, hogy több országban, Skandináviában és Izraelben is meghirdette a kormányzat a készpénzmentes társadalmat, az ottani kormányok így akarnak küzdeni a feketegazdaság és a drága készpénzhasználat ellen. Magyarországon még a készpénz "uralkodik", a fizetések 80 százaléka így történik, miközben ez az arány Svédországban, Dániában csupán 20-25 százalék. A jelenlegi 80 százalékról 40-45 százalékosra kell csökkenteni a készpénzes tranzakciók arányát, az elektronikus tranzakciók számának - 2018-ban 1,25 milliárd volt - pedig évente 200 millióval kellene nőni 2030-ig.

Balogh László elmondta: a forgalomban lévő készpénz állománya 2010 óta megháromszorozódott. Ennek háromnegyede, 4500 milliárd forint készpénz a lakosság kezében van. A GDP-hez viszonyítva mintegy 15 százalékot ér el a készpénzállomány, ami európai szinten is nagyon magas. Az Európai Unióban a készpénzt használók rangsorában az első Görögország, majd két balti ország és Bulgária vannak még Magyarország mellett az élen - tette hozzá.