Az iskolai beltéri levegő minőségének vizsgálata szorosan kapcsolódik ahhoz a nemzetközi projekthez, amelyben a konzorciumvezető Magyarország mellett Olaszország, Szlovénia, Csehország és Lengyelország vesz részt. A projekt célja ajánlások és akciótervek megfogalmazása annak érdekében, hogy javuljon a beltéri levegő minősége az iskolákban - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Egy hazai akcióterv keretében pedig 105 ezer kérdőívet küldtek ki 3. osztályos gyermeknek, akik szüleikkel együtt tudtak erre válaszolni. A válaszok feldolgozottsága nyolcvanszázalékos, de az már most látszik - mondta Müller Cecília -, hogy 17-27 százalék közötti azon gyermekek aránya, akik a felmérés pillanatában valamilyen légúti tünettel küszködtek. Ebből a legfontosabb kockázati tényező a beltéri levegő minősége, így ez hatással lehet a légzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek állapotára - tette hozzá.

Ebben az ügyben cselekvésre van szükség, és egy hosszú távú, fenntartható beavatkozási programcsomagot kell összeállítani - jelentette ki Csányi Péter, az EMMI szakmai irányításért felelős helyettes államtitkára. Megemlítette a 2011-ben indult szálló por csökkentését célzó ágazatközi programot, valamint a zárt terekben való dohányzást megtiltó 2012-es szabályozást. Szót ejtett a teljes körű iskolai egészségvédelmi programról is, amelynek szintén az egyik eleme a beltéri levegő minőségének javítása.

A WHO támogatja az országokat a különböző kockázatbecslési módszerek kidolgozásában - mondta Ledia Lazeri, az Egészségügy Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője, és örömét fejezte ki, hogy az EMMI-ben mindazok a területek összpontosulnak, amelyek segítik a gyermekeket érintő programok megvalósítását.

Az NNK az egészséges levegő képi megjelenítésére rajzpályázatot hirdetett általános iskolás diákoknak, hogy ráirányítsák a gyermekek figyelmét a légszennyezésre. Szeretnék az alkotásaikon keresztül megismerni, hogy mit gondolnak, miként lehetne csökkenteni a légszennyezést. A beküldött rajzok közül harmincötöt díjaztak.