Végre túl vagyunk. Puffadásunkat már nincs gyógyszer, ami csillapítsa, arcunk püffedtségét ásványvíz, ami lazítsa, nadrágszíjainkat újabb két lyukkal, ami tágítsa. Mert ugye roskadó asztalok mellett jó ünnepelni, addig enni, amíg nem jön az álom, hogy majd az ébredés utáni hirtelen éhségben egy újabb tejszínhabos, akarom mondani tökmindegymi, de lecsússzon.

"mert majd januárban úgyis minden más lesz… mármint lesz újra edzés, diéta"

Mert majd januárban úgyis minden más lesz… mármint lesz újra edzés, diéta, és persze a stressz úgyis mindent levisz. És majd márciusból visszatekintve erre a fogadalomra megnyugtatjuk magunkat: csak a bálokat felejtettük el. De majd most! A böjtben…

Színkavalkád az asztalon

Nem leszek álszerény, sem hazug. Egyrészt utálom az ünnepek alatti és körülötti forgatagban a felhalmozott mennyiségű ételt, a kötelező enni köröket: „ó, már csak ezt kóstold meg”, vagy „mi van, az enyém nem ízlik?” mondatokat, perceket, napokat. Így jómagam jó pár évvel ezelőtt nagyon egyszerűvé tettem az ez időszak alatti élhetőséget, a felhalmozni kívánt plusz (fölös!) energiák elkerülését, vagy éppen teljes megszüntetését. Ilyenkor például sosem eszem édességet. Semmit. Egyszerűen az agyam arra lett beállítva, hogy a leves + főétel + nyugalom triász már így is jelentősen eltér a hétköznapoktól, bőségesebb, mi több, túlzó is, így minek még a plusz energia. Reggelire gyümölcs, természetesen tejeskávé – de abból is csak egy, mert nem kell úgy pörögni, mint amikor ovi, bölcsi, meló van, meg ilyenek – és legalább 3-4 pohár félliteres víz, vagy ami inkább: pezsgőtablettás ital. Ezzel az ünnepi terítésig elvan az ember.

"reggelire gyümölcs, természetesen tejeskávé – de abból is csak egy, mert nem kell úgy pörögni"

És utána is: a szokott dupla pálinka kör helyett csak egy. Ásványvízzel, néha akár sörrel. Ezek is telítenek, így van, hogy már a finom húsleves is kapufát jelez – persze, a főtt húshoz a zöldségekre a kis ecetes tormát azért még – csak az íze miatt – ráborítom. És így lehet nyugodtan aludni egyet délután. Ébredéskor jelez ugyan a gyomor, de beéri, ha a főételből kóstolót kap, és máris kész a vacsi. De vajon mit (t)esznek a gyermekeim?

Csak csokit zabálnak

Szóval a gyermekeimet is erre nevelném... Igaz, mindkettő látványban egy mérettel tuti erősebb lett, hiába a sok korcsolyázás, családi séták és játékok, csak elfogyott egy teljes csokis adventi naptár, és csak finomabb a forró csoki a karácsonyi vásárban. De mégis sikerült! Mármint sikerült elérnünk, hogy az eddig is nagyon színes reggeli és vacsora még egészségesebb lett. Lányom ugyanis már nyersen is megeszi a sárgarépát! Ami valami kenhető cuccal, sonkával, paprikával, paradicsommal és az örök sláger uborkával egészen vállalható. Mellé már csak egy joghurt, levezetésnek mandarin, alma. Utóbbiban fiam jeleskedik, igaz, őt a csokik világa is jobban érdekli. Vacsorára szintén ez, bár pékáru helyett kitudjamilyennevű extrudált vagy milyen ropogósra kerül a vaj, rá a párizsi és persze hetente legalább kétszer a másik sláger, a virsli. De mégis, mindkét gyermekem (mert ők még tudják!) annyi, de annyi zöldséget és gyümölcsöt kezdett enni, hogy erre már lassan szponzort kell keresnem. Miközben örülök. Mert se nátha, sem egyéb – most hangosabban kopog a klaviatúra –, nem jött (még). És nagyon bosszús vagyok: az ünnepek alatt egyszer sem kértek a világhírű kolbászos-virslis-baconos tojásrántottámból. Remélem, így is fel lehet nőni…