Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy "2010 óta három és félszeresére emeltük a családok támogatására fordítható összeget, és ezt a járvány alatt sem csökkentjük, hanem éppen ellenkezőleg, most is emeljük a családtámogatásokat".

Kiemelte, a gazdaság sikeres újraindításának köszönhetően 2022-ben még több pénzt kapnak a családok, februárban családi adóvisszatérítést fizetnek a gyermekes szülőknek, amelynek összege szülőnként elérheti akár a 809 ezer forintot is.

"Biztosítjuk a családi adókedvezményt, a négy- vagy többgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó mentességét és az első házasok adókedvezményét" - mondta.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy idén januártól a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, a minimálbér emelkedésének következtében pedig tovább nőtt a gyed maximális összege, a hallgatói gyed, a nagyszülői gyed és a gyermekek otthongondozási díja is.

A kormány több intézkedést hozott a járvány és az európai energiaárak miatti drágulások ellensúlyozására: fenntartják a rezsicsökkentést, bevezették az üzemanyagárstopot és a kamatstopot, februártól pedig több alapvető élelmiszerre bevezetik az élelmiszerárstopot - fejtette ki Zsigó Róbert.

Hangsúlyozta, a baloldal korábban megszorításokkal és adóemelésekkel nehezítette a gyermekesek életét.

"Mi a koronavírus-járvány időszakában is a családtámogatások növelésével és adócsökkentésekkel segítjük a családokat, azért mert Magyarországnak a gyermekes családok támogatásában is előre kell mennie, nem hátra" - húzta alá az államtitkár.