A Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatója közölte: a 2019-ben elindított Családbarát Hely tanúsító védjegy két kategóriában létezik; egyrészt a munkahelyek, másrészt a szolgáltató helyek szerezhetik meg. Már több mint 800 szervezet rendelkezik a munkahely tanúsítvánnyal, közel ezer szervezet pedig a szolgáltatóhely kategóriában nyerte el ezt a címet.

– A családbarát munkahely kategóriában azt vizsgáljuk, hogy mennyire foglalkozik egy szervezet a saját munkavállalóival. A cégek mellett civil és egyházi szervezetek, illetve az állami szféra intézményei is jelentkezhetnek erre a címre, amely azt az elvet hangsúlyozza, hogy az ember érték – emelte ki a szakmai igazgató. 

Elhangzott: júniusban egy 4000 főt foglakoztató tiszaújvárosi cég nyerte el a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt.

– Eddig összesen 300 ezer munkavállalót értünk el azokon a cégeken keresztül, amelyek már megkapták a tanúsítványt. Nagyon örülünk, hogy egy ekkora cég is meg tudta szerezni a címet, mivel ez egy újabb jelentős lépés afelé, hogy minél több munkavállaló dolgozzon családbarát helyen – fogalmazott Annus Gábor.

Elmondta, hogy egy kérdőív kitöltése után egy kidolgozott kritériumrendszer alapján vizsgálják a kollégái, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt a munkahely a saját munkavállalóinak. Ilyen lehet például a hatórás foglalkoztatás lehetősége, amely segíthet az alkalmazottaknak a munka és a magánélet összeegyeztetésében. Emellett azt is megnézik, hogy a szervezetek milyen módon tudják bővíteni a juttatások körét, például egy munkahelyi bölcsődével vagy azzal, hogy táborokkal segítik a gyermekek nyári elhelyezését.

– A cím birtoklásához szükséges értékeket minden szervezet maga hozza létre, maga éri el azokat az eredményeket, amikkel családbarátabbá tud válni, és jobban tud figyelni a munkavállalóira. Ebben a folyamatban mi segíteni tanácsadással tudjuk őket, ha szeretnének még előrébb jutni ezekben az intézkedésekben – hangsúlyozta a szakmai igazgató.

Közölte: a szervezetek a csalad.hu/vedjegy oldalon tudnak regisztrálni, majd pedig egy szakmai kérdőívet kitölteni, amelyben jelezhetik a már létező családbarát intézkedéseik sorát. Miután beküldik a kitöltött kérdőívet, a Családbarát Magyarország Központ munkatársai megnézik, hogy eléri-e minősítési szintet a szervezet. 

– Ha úgy látják, hogy még nem teljesen biztos a tanúsítvány megszerzése, akkor tanácsadással segítik, hogy előrébb tudjon lépni ezen az úton. Ahol pedig a kérdőív alapján úgy tűnik, hogy egyértelműen jogosultak erre a címre, egy auditor kolléga a helyszínen ellenőrzi ezeknek az intézkedéseknek a meglétét – részletezte. 

Annus Gábor elmondta, hogy egyre több olyan szervezet és cég jelentkezik a védjegyre, akik azt látják, hogy az adott piacon, az adott szektorban lévő társaik ezt már megszerezték, így ők sem szeretnének lemaradni.   

– Egy nemrégiben tartott gálarendezvényünk tapasztalatai alapján úgy látom, hogy büszkén viselik ezt a címet a cégek, és ott van kiragasztva a Védjegy-matrica minden tanúsítvánnyal rendelkező munkahelyen és szolgáltatóhelyen – mondta a Családbarát Magyarország Központ szakmai igazgatója a Mária Rádióban.