A hagyományos mákos és diós bejgli alighanem ma is a legismertebb és legkedveltebb karácsonyi sütemény Magyarországon, nehéz elképzelni az ünnepet nélküle.   

Hiedelmek  

A gazdag töltelékű finomságot a háziasszonyok alapvetően mákkal vagy dióval készítették, és a két töltelékhez népi hiedelmek is kapcsolódtak. A diós süteményről azt tartották, azért kell enni, mert megóvja a házat és a lakókat a rontástól, míg a mákos bejgli a bőséget, a gazdagságot hozza magával. Ha pedig eladósorban lévő lány is volt a háznál, az otthoniak gondosan ügyeltek arra, hogy szenteste ő mindenképpen kapjon a süteményből, és lehetőleg fogyasszon belőle minél többet – ezzel mintegy bebiztosítandó, hogy a következő évben ígéretes kérők kopogtassanak az ajtón. 

Az uralkodó egyik kedvence 

A közkedvelt karácsonyi finomsággal kapcsolatosban talán kevesen tudják, hogy a híresen édesszájú Ferenc József az isler és a Sacher mellett a bejglit is nagyon szerette. Egy bécsi legenda szerint, egyszer valaki felkereste Schratt Katalint, a császár szeretőjét azzal, tud-e abban segíteni, mivel járhatna a császár kedvében. Schratt erre elküldte az illetőt az egyik bécsi cukrászdába, hogy vegyen egy rúd mákos és egy rúd diós bejglit a császárnak, attól biztos megenyhül, és meghallgatja a kérését. 

És ha már az érdekességeknél tartunk, az első magyar nyelvű bejgli-recept 1830-ban jelent meg Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyv-ében „Posonyi finom mákos kaláts” néven.  

Házicukrászunk konyhájából… 

Régen a bejgli sütése egész napos elfoglaltságot jelentett a karácsonyra készülő családoknak, akik maguk törték a diót, darálták a mákot és a frissen feltört diót, keverték, gyúrták és nyújtották a tésztát, majd megformázták a tekercseket és megsütötték a süteményt.  

Manapság már sokkal gyorsabban készen vagyunk egy-egy tepsi bejglivel, és bár kezdők számára első ránézésre macerásnak tűnhet a legnépszerűbb ünnepi édesség receptje, a rutinos konyhatündérek egyöntetűen állítják, megéri rászánni az időt az elkészítésére.