Szvatkó Anna gyermekpszichológust, gyógypedagógust, a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Gyermekút Módszertani Központ szakértőjét  kérdezték a Duna TV Család-barát műsorában arról, hogy vajon mikor érdemes a napközis táborok mellett az ottalvóssal is megpróbálkozni, és mi a helyzet akkor, ha a gyermekünk semmiképpen sem szeretne ilyen programban részt venni, vagy esetleg mi magunk nem tudjuk még őt nyugodt szívvel elengedni.  

Hány éves kortól mehet a gyermekünk ottalvós táborba? Általánosságban mikortól érettek rá a gyerekek?

– Nem nagyon állapíthatunk meg erre vonatkozó életkort, sokkal inkább egyfajta érettséget. Természetesen emellett többféle aktuális körülményt is figyelembe kell venni: milyen a gyermekünk helyzete abban a csoportban, amelyikben a többiekkel együtt lesz, milyen a viszonya azzal a felnőttel, akivel megy, milyen tevékenységeket fognak a táborban végezni stb. Ezek bármelyike nagymértékben befolyásolja, hogy végül lesz-e kedve elmenni. Egy vágyott tevékenység végzésének lehetősége például több egyébként felmerülő nehézségen átlendítheti.

Ha már a koránál, érettségénél fogva "kész lenne" az ottalvós táborozásra, de mégsem akar menni, akkor mit tegyünk? Megéri erőltetni?

– Semmiképpen sem, még akkor sem, ha a nyári felügyeletének megszervezése ezen múlik. Joggal gondolja a szülő, hogy ha kiválóan megszervezi, alaposan meggondolja, igényesen előkészíti, kifizeti, akkor a gyerek húzódozása ne hiúsítsa meg az elképzeléseit! Hiszen mindezt az ő érdekében tette, az ő igényeinek megfelelően, az ő szórakoztatására. Egy kikényszerített táborozás azonban nem megerősíti a gyermeket, hanem csak még jobban elmélyítheti a félelmeit.

Hogyan készíthetjük fel egy ilyen táborra? Mit mondjunk neki és mit ne?  

– Általában az lenne a javaslatom, hogy a folyamat első percétől kezdve vonjuk be a gyereket is a tervezésbe. Így számtalan alkalom adódik arra, hogy megkérdezhessen részleteket, előre elképzeljen tábori eseményeket, és eddze magát arra, hogy milyen lesz a szülők jóéjszakát puszija nélkül elaludni. Ki fog ott mesélni este, kinek kell szólni, ha nem szereti az ebédet, ha nem találja a fogkeféjét, ha elvesztette a telefonját…  És eközben a szülő is elmondhatja, hogyan képzelte a tábori kapcsolattartást vele, mikor lehet telefonon beszélni egymással. És azt is, hogy milyen sokat fog gondolni rá – vagyis attól még, hogy nincsenek valósan együtt, még ugyanolyan közeli marad a kapcsolatuk arra a néhány napra.

Mi van akkor, ha épp a szülő az, aki nincs még kész rá, hogy a gyermekét ottalvós táborba küldje, és emiatt esetleg átülteti rá a félelmeit?  

– Valóban, a szülőnek is késznek kell lenni az elválásra, a kontroll átengedésére. Azzal együtt elég ritkán látni olyan helyzeteket, amikor a gyerek a kalandor, aki alig várja hatévesen, hogy kiszabaduljon a szülők „fogságából”, majd neki kell apát és anyát rábeszélni a távolság növelésére. Erre az életkorra már elég szépen kialakul a közös burok, hogy mit szeretünk, mit tartunk vonzónak vagy veszélyesnek a világból, mitől óvakodjunk. Tehát a saját aggodalmainkat különböző formákban már régen átadtuk a gyermekünknek. De lehet erről is beszélni, a szülőnek is jót tesz, ha megfogalmazza, hogy neki gyerekkorában milyen tábori élményei voltak, mit és miért túlzott el, illetve mi sikerült nagyon jól, noha aggodalmaskodott miatta.  

Olyan is előfordulhat, hogy a gyermek első ottalvós táborozása nem sikerült jól, és a rossz élmény miatt nem akar többet ilyen táborba menni, csak napközisbe. Az én fiam esetében például épp ez a helyzet: 8 és fél éves, de már 1. osztályban elvitték őket egy 3 napos táborba, ami sajnos inkább negatív emlékként él benne. Emiatt tiltakozik, és nem akar ott aludni semmilyen táborban. Ez vajon később változhat magától?

– Úgy gondolom, hogy a szülőknek is joguk van arra, hogy pontos tájékoztatást kapjanak arról, mi fog történni a táborban, kivel lesz a gyermekük, és az ott lévő felnőtt milyen biztonságot tud nyújtani neki. Ha nincs olyan kapcsolat a gyereket elvállalni kész felnőtt és a gyerek között, ami kiállná a szülőktől való távolság próbáját, akkor ezt nem kell erőltetni. Ha a csemeténk számára a többiekkel való együttlét nem elég csábító – amibe azért azt is bele kell érteni, hogy együtt mosnak fogat, együtt szórakoznak pizsamában, együtt fekszenek le este és kelnek fel reggel –, akkor inkább oldjuk meg másképpen a felügyeletet, illetve vonjuk ki őt a rá váró megpróbáltatásokból. Ez utóbbi helyzet főleg akkor lehet nehéz, ha a gyermek óvodai vagy iskolai csoportja megy együtt ottalvós táborba. Azonban ilyenkor is lehet valamilyen csavarosabb megoldást találni, kísérő szülőnek jelentkezni, valamilyen tevékenységbe szülőként bekapcsolódni vagy például egy ottani programot megszervezni.

Összességében milyen pozitívumai vannak az ottalvós táboroknak? Mit tanulhat belőle a gyermekünk?  

– Ha már éppen csak egy hajszál választja el az ottalvós tábor kipróbálásától, és ezen át tud lendülni, akkor az nagy előrelépés lehet az önbizalmának épülésében. Sokat fejlődhet az alkalmazkodási képessége, a többi gyerekkel való önfeledt együttlét örömét pedig semmi nem tudja pótolni. Egy izgalmas táborozás élménye a testi-lelki jóllét, a merészség, a kapcsolatkészség, a kezdeményezés lehetőségét is felkínálja. Nagyon jó, ha mindezzel a gyerek élni tud, még az átmeneti nehézségek megoldása is csak gazdagítja.