– Az iskoláskornál fiatalabb gyermekek körében százból minden 17.-et érint valamilyen szintű fejlődési elmaradás vagy eltérés – ismertette a nemzetközi statisztikát Dr. Kereki Judit a Duna TV Család-barát magazinműsorában.  

A Gyermekút Módszertani Központ szakmai vezetője kifejtette: ide tartoznak nemcsak azok a gyermekek, akiknél valamilyen fogyatékosságot diagnosztizáltak, hanem azok is, akik valamilyen megkésettséggel fejlődnek.  

Dr. Kereki Judit rámutatott: a 17 százalékos arány azt is jelezheti, hogy ma már kifinomultabb módszereket alkalmaznak a szakemberek az elmaradások, problémák diagnosztizálásánál, ezért több gyermeket ki tudnak szűrni, mint korábban.

Dr. Szuromi-Kovács Ágnes

A Gyermekút Módszertani Központot működtető Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, Dr. Szuromi-Kovács Ágnes felidézte, hogy először egy nagy európai uniós projekt keretein belül kezdték el a munkát, mely a Gyermekút nevet viselte.

– Hiszünk abban, hogy ezeknek a gyermekeknek a segítése, támogatása kiemelten fontos társadalmi cél és feladat. Most már hetedik éve, 2017 óta dolgozunk Kereki Judit kolléganőm vezetésével a sajátos nevelési igényű gyermekek és szüleik segítésén.  Első lépésként a szakembereket támogattuk, mert ők azok, akik sok kisgyermekkel kerülnek kapcsolatba, így számos család életére vannak hatással. Kidolgoztunk mintegy 88 módszertani anyagot, és 23 fajta képzésen több mint 12 ezer szakembert képeztünk – sorolta.

– Idővel elkezdtünk a kisgyermekek felé is nyitni. Most 160 kisgyermek útját követjük nyomon Nógrád megyében egy pilot program keretében, ahol kipróbáljuk, hogy milyen az, ha egy gyermekút-menedzser segíti egy gyermek fejlesztését, ellátását – folytatta az ügyvezető.

Dr. Szuromi-Kovács Ágnes hangsúlyozta: a szülők szerepe a gyermek fejlődésében elsődleges fontosságú, hiszen ők látják a gyermekük fejlődését nap mint nap, és ha probléma adódik, ők tudják elmondani azt a szakembereknek, hogy otthon mit tapasztalnak.  

Az ügyvezető négygyermekes édesanyaként személyes tapasztalatát is megosztotta a műsorban.  

– Az első gyermekem teste rendkívül feszes volt. Eleinte azt gondoltam, hogy ez normális, minden kisgyermek teste ilyen. Akkor tudtam meg, hogy ez nem így van, amikor egy megfelelő szakemberrel találkoztam, és ekkor végre megkaptuk a megfelelő segítséget – mesélte.

Dr. Kereki Judit a műsor második részében beszámolt arról, milyen kérdésekkel fordultak hozzá a nézők. Elmesélte, hogy egy ADHD-val diagnosztizált kisfiú hozzátartozója érdeklődött arról, milyen ellátást kaphat a kisfiú, és hogy otthon milyen módon támogathatja őt a család.

A Gyermekút Módszertani Központ szakmai vezetője a továbbiakban kiemelte: nemcsak a gyermekeknek, hanem a szülőknek is szükségük van a támogatásra, hogy érezzék, nincsenek egyedül, megkapják a kellő segítséget.  

Dr. Kereki Judit

Arra is kitért, hogy mivel sokan még mindig stigmaként élnek meg egy-egy diagnózist, a szülők gyakran próbálják meg elodázni vagy kisebbíteni a problémát.  

– Emiatt nehezen, vagy csak később fordulnak szakemberhez a szülők. Márpedig a gyermekeknek fontos, hogy időben megkapják a szükséges fejlesztéseket – hangsúlyozta Dr. Kereki Judit.

Elmondta azt is, hogy a gyermekut.hu oldalon számos hasznos és megbízható információt olvashatnak a szülők arról, milyen fejlődési utat járnak be a gyermekek, és az egyes fejlődési szakaszokat hozzávetőleg mikor érik el. Mindez segít abban, hogy a szülők el tudják dönteni, mikor van szükség szakember segítségére, és milyen szakemberhez kell fordulniuk az adott elmaradással. Az oldal a szülők mellett a szakemberek számára is hasznos tartalmakat nyújt. Ezzel igyekeznek elősegíteni az együttműködést a gyermekek fejlesztésével foglalkozó szakemberek között, hogy a tudásuk összehangolásával hatékonyan segíthessék a gyermekeket és a családokat.