Százmilliókból újulnak meg a strandok
Szerző:Magyar Nemzet2019. 10. 11.Életmód
Az elkövetkezendő években megújul a Velencei-tó valamennyi strandja, első lépésben a kormány strandonként százmillió forint támogatást ad a munkálatokhoz – jelentette be velencei sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
A Balatonon és a Tisza-tónál már történtek fejlesztések, most következik a Velencei-tó térsége is, ahol a támogatásokból ugyancsak infrastruktúra-fejlesztéseket végeznek.
Szeptember végén jelentette be Guller Zoltán: folytatódik a Tisza menti strandok fejlesztése is, a második ütemben október 15-én egymilliárd forint keretre írnak ki pályázatot. A környék fürdőhelyeinek felújítása tavaly kezdődött, amikor több mint 700 millió forintra hét település pályázott sikeresen – idézte fel a Magyar Nemzet.
A támogatásokból itt is infrastruktúrát fejlesztenek, ami többek között érinti a mosdókat, öltözőket, padokat, a füvesítést, a wifihálózat kiépítését, a vízi attrakciók kialakítását.
Az összesen 85, közülük 55 fizetős és 30 szabad balatoni strand is újra sorra kerül: a fejlesztések harmadik ütemében ötmilliárd forintos hazai forrással kalkulálhatnak az önkormányzatok, ezenfelül pályázati lehetőség nyílik valamennyi balatoni csúszda megújítására is jövő nyárig.
Két éve a fizetős strandok, idén pedig a balatoni szabadstrandok kaphattak támogatást infrastruktúrájuk fejlesztésére.