Miért lesz egy fiatal anorexiás? Mi ennek a lelki háttere?

– Szinte már közhelyszámba megy, hogy a social médiának és általában véve a médiának milyen nagy szerepe van a kialakulásában, ugyanakkor számos más lehetséges ok is van. Ezek a fiatalok a saját közösségükben általában peremhelyzetben vannak, nincsenek stabil, teherbíró kapcsolataik. A legtöbbször igen nehezen viselik a kudarcokat, az elutasítást, és sokan komoly traumákat, bántalmazást szenvednek el. Fontos szerepük lehet a családi konfliktusoknak, a családon belüli kommunikációs mintáknak is. Vannak elméletalkotók, akik a gondolkodás sajátosságaira, vagyis a fekete-fehér látásmódra, a túláltalánosításra és a babonás hiedelmekre helyezik a hangsúlyt. Mások a korai anya-gyerek kapcsolat hiányosságaiban, kötődési problémákban vélik felfedezni a magyarázatot. Mindemellett a példaképeknek is óriási szerepük van serdülőkorban, amit a 21. században nem is olyan könnyű megválasztani. Ebben a sebezhető, személyiségformáló időszakban, mint amilyen a tinédzserkor is, a gyerekek testileg és lelkileg is rengeteg változáson mennek keresztül, amit gyakran nehezen fogadnak el. Különösen a lányokra jellemző ez.

Vannak olyan személyiségjegyek, amik hajlamosítanak az anorexiára?

vágynak arra, hogy a szüleik kimutassák feléjük a szeretetüket

– Nem minden esetben, de azok, akiknél kialakul az evészavar, nagyon gyakran maximalisták, megfelelni vágyó, kívülről nézve jó gyerekek. Nincs velük különösebb probléma. Jó tanulók, szorgalmasak. Az önértékelésük viszont általában alacsony. Emiatt és a megfelelési kényszer miatt is nagyon vágynak a pozitív megerősítésekre. Jellemzően magukba fordulók, érzelmeiket nehezen fejezik ki. Vágynak arra, hogy a szüleik kimutassák feléjük a szeretetüket. Introvertáltak, hajlamosak a depresszióra, a szorongásra. A külső megjelenés, a nőies formák hiánya miatt az anorexiát gyakran magyarázzák azzal, hogy a tinédzser elutasítja a felnőtté válást, a felnőtt szerepek felvállalását, szeretne még egy kicsit gyermek maradni.

Honnan veheti észre a szülő, hogy baj van?

árulkodó, ha a gyermek kerüli a közös családi étkezéseket

– Sajnos sokszor nem is olyan könnyű észrevenni. Természetesen a nagyon alacsony testtömeg-index elég egyértelmű jel, vagyis ha azt vesszük észre, hogy a gyermekünk a normálisnál jóval soványabb. Ezt azonban a legtöbb anorexiás fiatal bő ruhákkal jól tudja leplezni. Árulkodó, ha a gyermek kerüli a közös családi étkezéseket. Elzárkózik, nehezen megközelíthető. Gyanakodhatunk, ha itt-ott találunk megmaradt uzsonnát, eldugott, kidobott ételt. Ha azt vesszük észre, hogy kényszeresen edz, sportol. Olyan is előfordul, hogy a tinédzser gyermekünk testsúlya teljesen normális tartományban van, mégis evészavarral küzd, ami ez esetben a bulimia, egy másik nagyon gyakori betegség. Ilyenkor az extrém falásrohamok során magához vett ételtől önmaga hánytatásával, hashajtókkal, esetleg túlzott fizikai aktivitással próbál megszabadulni.

Hogyan kezeljük, ha beigazolódik a betegség a gyermekünknél?

adjuk a tudtára, hogy bármilyen problémája is van, mindig megkereshet minket

– Nagyon fontos a bizalomteli, szeretetteljes kapcsolat kialakítása és fenntartása szülő és gyermek között. Ez persze tinédzserkorban már nem mindig könnyű, hiszen a gyermek esetleg nem engedi be a szülőt a privát szférájába. Ezért lényeges, hogy még azelőtt, hogy ez bekövetkezne, próbáljunk vele minél többet beszélgetni. Adjuk a tudtára, hogy bármilyen problémája is van, mindig megkereshet minket, legyen az bármennyire intim vagy zavarba ejtő. Ha pedig így tesz, legyünk megértőek, ne ítélkezzünk. Csak így érhetjük el azt, hogy később is bizalommal forduljon felénk és elmondja, ha baj van. Ha rosszra gyanakszunk, próbáljunk meg kedvesen beszélgetni vele erről. Kérdezzük meg, miért teszi ezt, milyen gondolatai, érzései vannak ezzel kapcsolatban. Mivel az anorexiához szinte mindig társul egyfajta szorongás is, én személy szerint nem javaslom, hogy egyből szakorvoshoz rohanjunk, ha még nem olyan súlyos a helyzet. Inkább tudassuk vele, hogy mennyire fontos a számunkra és biztosítsuk a szeretetünkről.

Van olyan módszer, ami a legtöbb esetben szokott segíteni az anorexia kezelésében?

sokat segíthet egy szakember

– Nincs ilyen. Teljesen egyéni, hogy kinek milyen módszer válik be. A családterápia általában működőképes szokott lenni, hiszen, ha csak a gyermeket kezelik, majd visszakerül egy diszfunkcionális családba, a betegség ismét kiújulhat. Fontos, hogy a szülők megértsék, mekkora szerepük van ebben. Nagyon fontos, hogy már kicsi kortól kezdve egészséges értékrendet adjanak a gyermeküknek, elősegítsék az önbizalom kialakulását. Megértessék vele, hogy a külső megjelenés nem minden. A terápia során az igazi áttörés általában akkor következik be, amikor a tinédzser maga ébred rá, hogy mennyi kárt okoz magának, és felébred benne a változás iránti vágy. Ebben sokat segíthet egy szakember, a felismerésnek azonban benne kell megszületnie.


(Fotó: Shutterstock)