Nemcsak Pest megyében és a Balaton partján, hanem rosszabb helyzetű borsodi és szabolcsi településeken is nagy az érdeklődés a Falusi CSOK-ra – tudta meg a Magyar Nemzet.

Két és fél hónap alatt országszerte már több mint háromezren kérelmezték a vissza nem térítendő támogatást, a legtöbben közülük nagycsaládosként a tíz- vagy ötmillió forintos lehetőséggel élnek.

Az OTP Bank a lapot arról tájékoztatta, hogy a támogatás átlagos összege 5,5 millió forint volt eddig, a hozzá igényelhető kamattámogatott kölcsönből pedig jellemzően hétmillió forintot igényelnek a családok. A Falusi CSOK kérelmezői között a banknál többségben vannak az ingatlanvásárlók, vagyis azok a családok, amelyek a támogatotti körbe tartozó településeken vásárolnak házat, majd azt felújítják. Az OTP-nél tízből hat kérelmező három vagy több gyermekre tekintettel igényli a vissza nem térítendő támogatást. Nekik ingatlanvásárláshoz tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető el és akár 15 millió forintnyi kamattámogatott hitel, saját ingatlan felújításához pedig ezen összegek fele, vagyis ötmillió forint vissza nem térítendő támogatás és akár 7,5 millió forint kölcsön.

Míg a pénzintézethez a legtöbb kérelem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyéből futott be, az Ingatlan.com Magyar Nemzet részére készített összegzése szerint Pest, Somogy, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések találhatók a Falusi CSOK legkeresettebb helyszínei között.

– Egyértelműen látszik, hogy feltörtek az agglomerációs és a Balaton-parti települések. A legkeresettebbek között azonban jó néhány kelet-magyarországi helység is megtalálható. Mindezekből az rajzolódik ki, hogy a Falusi CSOK a legjobb gazdasági környezetben fekvő helyek mellett a legkevésbé felkapott, az ingatlanpiac szempontjából fehér foltnak számító területeken is élénkülést fog okozni – mondta a lapnak Balogh László, a hirdetési oldal vezető gazdasági szakértője.


(Fotó: Shutterstock)