Kásler Miklós hangsúlyozta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma felmérte, hogy külföldön milyen, a minőségi feltételeknek megfelelő iskolák részvételére lehet számítani a programban.

Közölte, a program honlapján (www.knyp.hu) közzétették a jelentkezés lehetséges helyszíneit, illetve az intenzív kurzusok jellemzőit is.

Anglia, Írország, Málta, Ausztria, Németország és Franciaország

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: a magyar kormány "a világon egyedülálló módon" támogatja a nyelvtanulást, 140 ezer 9. és 11. évfolyamon tanuló diák jogosult arra, hogy két hetet egy választott célország anyanyelvi környezetében töltsön el 20-25 órás intenzív nyelvtanfolyamokon. Hozzátette: a kormány 90 milliárd forintos keretet alakított ki a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjára, ez diákonként csaknem 2000 eurót jelent.

Kásler Miklós elmondta: az angol nyelvű képzéseken Anglia, Írország és Málta, német nyelvterületen Ausztria és Németország lehetnek célországok, emellett Franciaországba és a kétnyelvű iskolák esetében Kínába jelentkezhetnek a fiatalok.

Érdemes időben felkészülni

Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint hétfőtől elérhető az a honlap, ahol a kurzusokat és a nyelviskolákat az érdeklődő fiatalok, családjaik, nyelvtanáraik, az iskolák és a fenntartók megismerhetik.

A honlapon egyelőre 149 angol, 26 német és 21 francia nyelviskola szerepel – mind minőségi és akkreditált nyelviskolák –, melyeknél több mint 5300 angol, 460 német és 360 francia kurzus közül lehet választani, a kínálat január közepéig folyamatosan bővül – emelte ki.

Azt mondta: azért fontos böngészni a honlapot, mert aki nem ismeri a kínált kurzusokat, nem tud majd a februárban megnyíló pályázati rendszerben pályázni.

A jelentkezésig rendelkezésre álló két hónapot a felkészülés szempontjából is fontosnak nevezte, mert mint mondta, a külföldi nyelvtanulási program nem osztálykirándulás, hanem egy intenzív, kéthetes nyelvtanulási lehetőség.

Délelőttönként nyelvi kurzusok, délután, valamint hétvégén pedig kulturális és sportprogramokat szerveznek a nyelviskolák, melyeken az idegen nyelveket a diákok használni tudják – mondta. Hozzátette: a fogyatékkal élő fiataloknak is lehetőségük lesz pályázni.

(fotó: Shutterstock)