Nem jár a felújítási támogatás azokra a felújítási munkálatokra, amelyekről csak anyagköltséget vagy csak munkadíjat igazol az igénylő. A számlaösszesítőn feltüntetett minden egyes tevékenység esetében szükség lesz mindkét költségtípusról szóló számlák, illetve a vállalkozói szerződés bemutatására is – tudta meg a portfolio a Magyar Államkincstártól.

A portfolio korábban sorra vette a feltételeket, amelyekre mindenképpen oda kell figyelni, hogy a jogosultak meg is kapják a támogatást.

1. Részben vagy egészben 2020-ban lettek kiállítva a számlák

Sokan arra számítanak, hogy már 2020-ban kifizetett anyagokat, esetleg már kiszámlázott munkálatokat is elszámoltatnak. Ha nem eszmélnek időben, ők akár milliókat is bukhatnak e tévedés emiatt: kizárólag 2021. január 1-je után kiállított számlákkal igazolt anyag- és munkaköltségekre lehet igényelni a felújítási támogatást.

2. Nem megfelelő vállalkozó végzi a munkákat

A vállalkozó által kiállított számla csak akkor fogadható el, ha a vállalkozó az igénylő(k)nek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa. A felújítást végző gazdálkodó szervezetnek az igénylő nem lehet tagja, sem munkavállalója vagy vezető tisztségviselője, de még az igénylő közeli hozzátartozója sem. A felújítási kivitelezést végző vállalkozásban nem lehet tulajdonos vagy alkalmazott az igénylő vagy hozzátartozója sem, saját magának sem számlázhat. Külföldi számla sem vállalkozási díjról, sem anyagról nem fogadható el, kivéve, ha a vállalkozó rendelkezik magyar adószámmal és a magyar jogszabályoknak megfelelően állítja ki a számlát. 5%-os áfát tartalmazó számla nem fogadható el, de a 0%-os (például KATA-s vállalkozó által kiállított) és 27%-os általános forgalmi adó mértékkel kiállított számla egyaránt figyelembe vehető. Nyugta nem mutatható be, csak számla.

3. Túl fiatal vagy túl idős gyerekre igénylik a támogatást

Ha meglátja valaki a szabályt, hogy a gyereknek 25 éven alulinak kell lennie, tévesen azt gondolhatja, a hamarosan 25. életévét betöltő gyermekre már elkezdheti a felújítási munkálatokat. A támogatáshoz fontos azonban, hogy a 25. életév betöltése előtt a kérelemnek be kell érkeznie a Magyar Államkincstárhoz, addigra tehát be kell, hogy fejeződjön a felújítás, a számlákat addigra ki kell fizetni. Ugyanígy az igénylés pillanatában még túl fiatal magzat sem elfogadható: a magzati kor 12. hetétől igényelhető a gyermekre a támogatás.

4. Friss átjelentkezéssel igénylik a támogatást

Az igénylő(k)nek és annak a gyermeknek, amelyre a támogatást igénybe veszi(k), legalább egy éve kell lakóhellyel (a köznyelvben a lakcímkártyán szereplő „állandó lakcímmel”) rendelkeznie a felújított ingatlanban. Ezt az egy évet az igénylés időpontjától kell visszafelé számolni, vagyis ha valaki a támogatás érdekében ma átjelentkezne (cikkünk január 13-án jelenik meg) a felújítandó lakásba, akkor legkorábban 2022. január 13-án igényelhetné a támogatást. Aki mindössze néhány hónappal az igénylés előtt jelentkezik át, annak a kérelmét visszautasítják. Kivétel ez alól a frissen megszerzett lakás: akár egy tegnap vásárolt ingatlanra is igényelhető a támogatás a következő egy évben is, ha oda mind az igénylők, mind a gyermekek átjelentkeznek. Csak tartózkodási helyre nem igényelhető a támogatás.

5. Túl kevés vagy túl sok anyagköltség / munkaköltség

Két egyszerű szabályt kell egyszerre észben tartani: egyrészt a támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 forint lehet, másrészt viszont az is fontos, hogy a támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet. Nem a számlák összegén belül kell tehát 50-50%-ra kijönnie az anyag-, illetve munkaköltségeknek, hanem magán az (összköltség 50%-ára rúgó) támogatáson belül. Ha valaki például a maximális, 3 milliós támogatást venné igénybe, annak legalább 1,5 millió forintnyi számlát kell bemutatnia egyik, illetve másik típusú költségről is (pl. 1,5 millió munkadíj, 4,5 millió anyagköltség már megfelelő), a kettőnek együtt pedig el kell érnie a 6 millió forintot. Természetesen kisebb összegek is elérhetők, nem kell kihasználni a legalább 6 millió után járó 3 milliót.

Ha valaki például a maximális, 3 milliós támogatást venné igénybe, annak legalább 1,5 millió forintnyi számlát kell bemutatnia egyik, illetve másik típusú költségről is.

6. Nincs megfelelő tb-jogviszony

Az igénylőnek vagy (pl. együtt élő házastársak, élettársak esetében együttes igénylés esetén legalább az egyiküknek) rendelkezniük kell legalább egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal, amelyben legfeljebb 30 nap megszakítás lehet. A gyed, a felsőoktatási jogviszony és a nyugdíj melletti kiegészítő tevékenység beleszámít ebbe, a közfoglalkoztatotti jogviszony nem. Külföldi társadalombiztosítás esetén a külföldi társadalombiztosítási hatóság igazolása szükséges, hitelesített magyar fordítással, amely bizonyítja a kérelem benyújtását megelőző legalább 1 éve folyamatosan fennálló biztosítotti jogviszonyt, azonban a kérelem benyújtása napján már hazai jogviszonyban kell állnia az igénylőnek (együttes igénylés esetén legalább az egyik félnek).

7. CSOK-os számla bemutatása

Nem fogadható el olyan számla, amelyet az igénylő a felújítással érintett lakás esetében a használt lakás vásárlásához, korszerűsítéséhez és/vagy bővítéséhez igénybe vehető falusi CSOK igénybevételéhez már elszámolt. Ezzel szemben a lakás-takarékpénztári megtakarítás és az ahhoz kapcsolódó (a 2018. október 16-a előtt kötött szerződéseknél még élő) lakás-takarékpénztári támogatás igénybevételére bemutatott számlák a felújítási támogatásra is felhasználhatók.

8. Nincs vállalkozói szerződés

A rendeletben meghatározott tevékenységekre vonatkozóan a kivitelezést végző vállalkozóval 2021. január 1-je után megkötött szerződéssel kell rendelkeznie az igénylőnek. Több vállalkozó is lehet, a számukra vonatkozóan nincs felső korlát.

9. Túl drága napelemes rendszerre kérik a támogatást

Azokra a napelemes rendszerekre, amelyek esetén a villamosenergia-vásárlási szerződés 2021. július 1-je előtt kerül megkötésre, még a szaldós elszámolás vonatkozik még akkor is, ha a támogatási kérelmet a felújítási munkálatok végén, 2021. június 30. után nyújtják be. Ebben az esetben szükséges lesz a kivitelező nyilatkozata, miszerint az anyagköltség és a vállalkozói díj összesítve a 450.000 Ft/kWp összeget nem haladja meg. Az elszámolandó számla nem tartalmazhat a fajlagos költségkorlát feletti összeget, a 450.000 Ft/kWp feletti összegről benyújtott számlákat teljes egészében elutasítják.

10. Nincs meg a minimális lakástulajdon

Előfordul, hogy valaki nem tulajdonos a lakásban, de úgy szeretné igényli a támogatást, vagy pedig tulajdonos, de az igénylő(k) és/vagy a kiskorú gyermekei(k) együttesen nem rendelkeznek 50%-os tulajdonosi hányaddal az ingatlanban. Mindkét esetben elutasítják a kérelmet.

11. Nem nyújtják be az igénylést egy éven belül

A 3%-os kamatozású otthonfelújítási kölcsön felvétele esetén a kiállított számlák kifizetését a kölcsön folyósításától számított egy éven belül a számlák vagy azok másolata bemutatásával igazolni kell a hitelt nyújtó bank felé. Ha ez nem történik meg, akkor a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik (jelen kamatkörnyezet alapján a kamat 3%-ról 5% fölé emelkedik), és az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 60 napon belül egy összegben a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak (egy évnyi kamattámogatás jelen állás szerint 100 ezer forint fölött alakulhat). Halva született vagy a születés után elhalálozott gyermek esetén ezek alól a következmények alól mentesít a jogszabály.

12. Túl kevés számlát mutatnak be

Ha valaki felvette az otthonfelújítási kölcsönt, de a részére megállapított otthonfelújítási támogatás összege nem éri el az otthonfelújítási kölcsön kölcsönszerződésben megállapított összeg 25%-át (a maximális 6 millió forint esetén tehát 1,5 millió forintot, amihez legalább 3 millió forintnyi számla bemutatása és mindkét költségfajta esetében legalább 750 ezer forintnyi számla bemutatása szükséges), akkor a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik (jelen kamatkörnyezet alapján a kamat 3%-ról 5% fölé emelkedik), és az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 60 napon belül egy összegben a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak (egy évnyi kamattámogatás 100 ezer forint fölött alakulhat). Halva született vagy a születés után elhalálozott gyermek esetén ezek alól a következmények alól mentesít a jogszabály.

13. Nem megfelelő munkálatokra kiállított számlákat mutatnak be

Nem igényelhető például a támogatás a szabadon álló bútorok beszerzésére (pl. szobabútor), a szabadon álló konyhai gépek beszerzésére, beépített nem konyhai gépek beszerzésére (pl. mosógép, szárítógép), a lakás bővítésére plusz szobákkal, a tereprendezésre, gyepszőnyeg-fektetésre, tároló építésére, mobilgarázs beszerzésére, raklapra mint anyagköltségre, infraszauna beépítésére, riasztó beszerelésére. Az alábbi munkálatokra igényelhető csak a támogatás, a nem ezekre vonatkozó számlákat figyelmen kívül hagyják:

• víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,

• fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,

• fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,

• az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,

• a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,

• tető cseréje, felújítása, szigetelése,

• égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,

• klímaberendezés beépítése, cseréje,

• napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje (napelemes rendszer telepítését vagy cseréjét igazoló számla esetén az abban feltüntetett anyagköltség és kapcsolódó vállalkozói díj összesítve nem haladhatja meg a bruttó 450 000 Ft/kWp összeget.)

• belső tér felújítása, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét, a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét,

• a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,

• kerítés építése,

• gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,

• terasz, loggia, erkély, előtető építése,

• térburkolat készítése, cseréje,

• télikert kialakítása,

• amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül, meghatározott akadálymentesítési munkák,

• alapozási szerkezet megerősítése, valamint

beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje,

• használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.

13+1. Nem nyújtják be a szükséges dokumentumokat

A kérelmek elbírálására a kincstárhoz történő beérkezést követően 30 nap áll a kincstár rendelkezésére. Az eljárási folyamatban egyetlen alkalommal van mód hiánypótlásra, amelynek teljesítésére 30 napja van az igénylőnek. Ez a 30 nap a teljes ügyintézési folyamatot meghosszabbítja. Az igénylés során a kérelem és a számlák mellett különböző nyilatkozatok, egy számlaösszesítő és a vállalkozói szerződés(ek) is benyújtandók, a nyomtatványok és minták itt megtalálhatók.