A családpolitikáért felelős helyettes államtitkár az idősügyi konferencián egyebek mellett arról beszélt, hogy egyre magasabb kort érünk meg, de idősen sokszor betegen. – Sem a szociális szféra, sem az egészségügyi rendszer nincs most felkészülve arra, hogy az egyre magasabb számú demens beteget kellően ellássa.

Beneda Attila szerint a civileknek és a döntéshozóknak is erőfeszítéseket kell tenniük, hogy a hagyományos háromgenerációs családmodellek újra felépüljenek. A világon ötven-, Európában 6,4 millió ember él demenciával, Magyarországon legalább negyedmillióan. – Csak valamennyi érintett összefogásával lehet orvosolni a helyzetet – hangsúlyozta a helyettes államtitkár,aki bejelentette azt is, már készül a Demencia Akcióterv.

Horváth Anikó, az Emmi főosztályvezetője azokat az intézkedéseket ismertette, amik már a probléma kezelésének irányába mutatnak. Ilyen a Nők 40 program, a közérdekű nyugdíjas-szövetkezet, de ilyen az országos gyalogló idősklubok hálózata is.

A mai nyugdíjasok egy része nem öreg, hanem időtálló – vélte Egervári Ágnes, a Magyar Szociálpolitikai Társaság elnöke. Hangsúlyozta: a legnagyobb feladat, hogy éveinket igyekezzünk minél egészségesebben megélni.