„Világéletemben arra vágytam, hogy anyuka legyek!” – Búcsú egy babától

Reni két gyermekét is elveszítette kisfia, Barnabás születése előtt. A házaspár rendkívüli példája a feltétel nélküli szülői szeretetnek, kitartásnak és összefogásnak, hiszen bár életüket számos tragédia árnyékolta be, családjuk ma már teljes és boldog.  

– Egész életemben arról álmodoztam, hogy egy nap édesanya leszek – kezd bele történetébe Reni. – Boldog vagyok, hogy ez a vágyam beteljesült, még ha rögös út is vezetett idáig. Első gyermekem, Bendegúz – nekünk csak Beni – születését egy vetélés előzte meg, így félelemmel vegyes izgatottsággal vártuk érkezését a férjemmel, Balázzsal.  

Hol ismerkedtetek meg? 

– Egy egyedülálló szülőknek szóló társkereső oldalon. Akkoriban éppen várandós voltam az előző páromtól, de mivel lelkileg bántalmazó kapcsolatban éltem, így a születendő kisbabám és a magam épsége érdekében ki kellett lépnem belőle. Az online társkeresőre kíváncsiságból regisztráltam; az érdekelt, hogy kerekesszékes egyedülálló anyukaként milyen esélyeim lehetnek az ismerkedés terén. Balázzsal szerelem volt első látásra! Végigvitte velem a terhességet, és bár nem ő volt a biológiai apja a gyermekemnek, kezdetektől fogja a sajátjaként tekintett rá. 

Miért vagy kerekesszékes? 

– Egy orvosi műhiba következtében oxigénhiányos állapotba kerültem a születésemkor, amely négyvégtagi idegbénulást okozott. Állni és lassan lépkedni tudok, de önállóan, gyorsabban csak kerekesszékkel vagyok képes közlekedni. A betegségemből kifolyólag az orvos császármetszést javasolt, amibe bele is mentem, de végül megbántam, mert utólag kiderült, hogy a természetes szülésnek semmi akadálya nem lett volna. A második babám egyébként már így született. 

Hogyan élted meg a terhességet Benivel? 

– A családom és a párom is teljes mellszélességgel támogatott, ennek köszönhetően egy áldásos várandósságot élhettem meg, illetve, szerencsére komplikáció sem lépett fel. Kerekesszékes kismamáknak egyébként szokták javasolni, hogy az utolsó trimeszterben feküdjenek, de nálam erre nem volt szükség. Az orvosom teljesen rám bízta, hogy milyen pozícióba helyezem magam, azt tettem, ami jól esett és a legkényelmesebb volt számomra. 

Miként alakult a szülés? 

– Minden gördülékenyen zajlott. Varratszedés után ugyan sajnos szétnyílt a sebem és meg kellett műteni, de ezt leszámítva nem volt semmi probléma, Beni is szépen fejlődött. Aztán kéthetes korában váratlanul leállt a szíve, két nappal később pedig örökre el kellett őt engednem. Az első szívleállásakor éppen szoptattam, majd együtt elszenderedtünk. A párom keltett fel kétségbeesetten, hogy lecsúszott rólam a baba és nem lélegzik. Mivel a férjem ott volt velünk a szobában, így azonnal észrevette a bajt és hívta a mentőket, és azonnal elkezdtük az újraélesztést is. Rettenetesen megijedtem, azt hittem, hogy én okoztam Beniben kárt, de később elmagyarázták az orvosok, hogy bölcsőhalál következtében állt le a keringése. 40 percig volt oxigénhiányos állapotban, amitől súlyos agykárosodást szenvedett. 

Mi történt ezután? 

– Rohamkocsi jött érte és száguldottak vele a kórházba. Két napig gépekkel tartották életben és gyógyszerekkel kezelték, de mivel már nem volt agyi funkciója, így elvesztettük a reményt. Ilyen esetben, ha egy kórházból telefonálnak, az sosem jelent jót, és nálunk késő este megcsörrent a telefon. Éreztem, hogy nagy a baj és eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk tőle. A nővérek kiszedték a kis testéből a csöveket, lefürdették és még utoljára a kezembe adták. Mécsest is gyújtottunk neki. 

Sajnos itt még nem értek véget a megpróbáltatások… 

– Igen, egy rettenetes időszak vette kezdetét. Benit elhamvaszttattuk és hazahoztuk, de az ezt megelőző három hét pokoli volt. Kötelezővé tették ugyanis a boncolást, hogy megerősíthessék a halál okát. Mivel itthon történt az első szívleállás, így rendőrségi nyomozást is indítottak. Mindig, amikor egy picit kezdtünk lelkileg talpra állni, jött egy újabb momentum, ami visszarántott minket a rideg valóságba: még egy kihallgatás, a hagyatéki levél és így tovább. Végül megállapították hivatalosan is: bölcsőhalál okozta a kisfiam halálát. 

“Én voltam végül kettőnk közül az, aki hamarabb készen állt rá, hogy ismét gyermeket vállaljon, hiszen világéletemben arra vágytam, hogy édesanya lehessek.”  

Hogyan lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni? 

– Balázs rengeteget segített nekem, együtt sirattuk Beni babát. Fél évvel később összekötöttük az életünket és ez az örömteli esemény sok erőt adott a gyógyuláshoz, illetve pszichológus szakember segítségét is kértük. Én voltam végül kettőnk közül az, aki hamarabb készen állt rá, hogy ismét gyermeket vállaljon, hiszen világéletemben arra vágytam, hogy édesanya lehessek.  

Barnabás már természetes úton született. 

– Így van. A sok negatív hullám, ami a császármetszés alatt ért, traumatizált engem, ezért rettegtem tőle. Bár az orvosok többször is hangsúlyozták, hogy egyáltalán nem az én hibám, ami történt, én mégis összekötöttem a szülésélményt a tragédiával. Ma már sikerült megbékélnem a történtekkel, de ettől függetlenül örülök, hogy Barnabás természetes úton jöhetett a világra. Tudatosan készültem a szülésre; sok önsegítő könyvet elolvastam és folyamatosan mantráztam a picinek, hogy „kisfiam, ahol bementél, ott kell kijönnöd!” (nevet).

Barnabás – ahogy ti hívjátok, Bogyó – szivárványbaba… 

– Nemcsak Bogyó, hanem már Beni is az volt, hiszen a vetélésem után jött világra. Azt mondják, hogy egy elhunyt gyermek után született kisbaba igazi vígasz az összetört szívnek, amit én teljes mértékben megtapasztalhattam. Amikor Barnabást rátették a hasamra, az olyan eufórikus élményt adott, amely szavakkal leírhatatlan és amit sosem fogok elfelejteni. Sírtam a boldogságtól. Beni emlékére pedig készíttettem egy tetoválást magamra, hogy minden nap, amikor ránézek, ő jusson eszembe. Úgy érzem, hogy ez is sokat segített a feldolgozásban, de ami a legmegnyugtatóbb számomra, hogy tudom: Beni azt szeretné, hogy a szülei boldogok legyenek. Én pedig végtelenül hálás vagyok, hogy ha egy rövid időre is, de egy ilyen csodás kisfiú anyukája lehettem! 

A kismama testileg is gyászol 

Révész Renáta Liliána pszichológus és gyászterapeuta szerint a szülés időszakában megélt gyász több szempontból is az egyik legnehezebben feldolgozható folyamat.  

– Lelki értelemben a legfájdalmasabb rész általában az, hogy a szülők nagyon kevés időt tölthettek a gyermekükkel. A várandósság alatt már kialakult egy kötődés és reményekkel, várakozással készültek a közös életre, az azonban nem következhetett be. Az édesanya szempontjából nehezítő tényezők a benne lezajló biológiai folyamatok is, hiszen a test is arra készült fel, hogy gondoskodni fog majd valakiről. Átlagosan minimum fél évbe telik, amíg az átrendeződött hormonháztartás visszaáll az eredeti állapotába. Felszínre tör továbbá ilyenkor a bűntudat és a tehetetlenség érzése is, hogy mit tehettünk volna másképp, hogy elkerüljük a tragédiát.  

Gyógyuljon be a seb 

Renáta hangsúlyozza, hogy egy ilyen sokkolóan negatív élmény szét is zilálhat egy házasságot, amely nagyobb eséllyel menthető meg akkor, ha a feldolgozáshoz szakember segítségét kérik.  

– A legfontosabb, hogy a seb begyógyuljon. Gondoljunk csak bele: sérülés esetén is orvoshoz fordulunk. Megpróbálhatjuk mi magunk ellátni a sebet, mégis a doktor látja és tudja megmondani, hogy gyulladt-e, hányszor kell átkötni és mikor következik be a teljes felépülés. Így van ez a lelkünkkel is. Praxisom alatti tapasztalataim szerint azok a házasságok végződnek válással egy vetélés vagy bölcsőhalál után, amelyben a felek félnek pszichológiai segítséget kérni annak ellenére is, hogy egyedül nem tudnak megbirkózni a fájdalommal. Azok a párok azonban, akik átvészelik a gyászfolyamatot és úgymond nyom nélkül gyógyítják a sebet, még inkább összekovácsolódnak egy ilyen tragédia után.  

Máshogy gyászol az anya és az apa 

– A terápia során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a közös megbeszélések mellett egyéni konzultációra is legyen lehetőség, hiszen teljesen másképpen éli meg az érzéseit az édesanya is és az édesapa is. Előbbi – a fentebb említett hormonális változások következtében – nemcsak lelki, hanem fizikai értelemben is gyászol, míg utóbbi főként a tehetetlenség érzésével küzd. Ő kerül a gondoskodói, támogatói szerepbe, aki minden erejével igyekszik segíteni a párjának, miközben maga is a veszteség fájdalmát viseli. Egy-egy pszichológiai ülésen egy darabon közös úton indulnak el a gyógyulásban a felek, azonban egyénileg is elbeszélget velük a terapeuta, hogy a különböző megéléseik a felszínre tudjanak jönni.  

„Itt vagyok veled” 

– Sokat segíthet ilyenkor egy szép búcsúszertartás – akár virtuálisan is, ha fizikailag nem megoldható – és a család, barátok támogató hozzáállása. Úgy látom, hogy a halálról beszélni még a mai napig tabu és sokan nem tudják, mit is mondhatnának ilyenkor gyászoló szeretteiknek. Viszont ez az a helyzet, amikor nem feltétlenül van szükség nagy beszélgetésekre; gyógyír lehet a léleknek egy meleg ölelés, egy gondosan elkészített étel ajándékba, esetleg egyetlen őszinte, kedves mondat: „nem tudom, mit mondhatnék, de együtt érzek és itt vagyok veled”.